Eredettől torkolatig - végig a folyó mentén

Hetedik rész: A torkolat és környéke

Indulás az utolsó hídtól
Előző albumunk végén a Koroncó melletti, utolsó hídnál tettünk rövid pihenőt. Most innen folytatjuk utunkat a 3 km-re lévő torkolat felé. Továbbhaladva a part mentén, a nyílt, ligetes árteret mindkét oldalon erdők váltják fel, amelyet csak a gátak füves, kaszált sávja szakít meg. A vízparton nádszegély, és fák, majd a fák sűrűsödésével elmarad a nád, és sűrű lombos fasor kíséri a szélesedő, és lassuló víztükröt.

Közeledve a duzzasztóhoz, a bal parton, a gát mellett találjuk annak a szivattyútelepnek az épületeit, mely a Marcal-közi csatorna (a két folyó közti ártér levezető, összekötő medre) vizeit engedi át a gát alatt. A csatorna becsatlakozása alatt, a jobb parton is áll két épület, az egyik, kicsit távolabb a fák között feltehetően gátőrház (nem mentem oda megkérdezni...), a másik, közvetlenül a töltés mellett, üres, nyitott ház, egy hangos, de barátságos kis kutyával...
Innentől a hullámtér kicsit kiszélesedik, a bal oldali gát távolabb kerül, közte, és a folyó között szép galériaerdő-sáv alakult ki.

A duzzasztó
Hamarosan megérkezünk ahhoz a duzzasztógáthoz, mely a Holt-Marcalt látja el friss vízzel.
A kamondi vízosztó megszüntetése óta ez a Marcal egyetlen jelentősebb vízügyi műtárgya.
A duzzasztó segítségével kivezetett víz a gát alatti zsilipen átfolyva a folyó itt kezdődő régi torkolati szakaszán át éri el a Holt-Marcal néven ismert, Győr határáig tartó egykori Rába-medret.
A 2011. szeptemberi képek készítésekor a zsilip éppen le volt engedve, ugyanakkor látható az éppen magas vízállású Rába visszaduzzasztó hatása is.

A torkolati szakasz
A duzzasztó alatt kicsit habzik, majd "megnyugszik" a víz, és és lassan folydogál a fákkal benőtt partok között, a ránk váró fél kilométeres úton.
Mintegy 300 m után az árvízvédelmi töltések elkanyarodnak a folyó mellől, innentől már a Rába gátjai. A jobb oldali, mederhez közelebb eső töltés oldalában megtaláljuk a 0+010-es jelzésű folyamkilométer-táblát, kicsit arrébb, a gát kanyarjánál, annak tövében a hófehérre festett 0000-as követ, amely a valóságban kicsit megtévesztő, ugyanis csak a védőtöltés "kezdőpontját" jelöli, a valódi torkolat innen még kb. 190 m-re van.
Az utolsó 190 m-es szakaszt már valójában a Rábát kísérő ártéri erdőben tesszük meg. Az erdő változatos képet mutat, néhol öreg, többtörzsű fák vigyázzák a vizek útját, míg máshol irtások, füves tisztások szakítják meg az árnyékban kanyargó kis horgászösvényt, melyen haladunk.
A folyó lassú, átlátszó, alig mozgó víztükre a lombok alatt szinte feketének tűnik, ősz felé közeledve a lehulló levelek zöldes-sárgás pettyekként lebegnek felszínén.
A fák között már a Rába túlpartját pillantjuk meg, és a folyó útja, egyben a mi 100 km-es vándorlásunk is végéhez érkezett. A két találkozó folyó közötti "csúcson" pár farönkkel megerősített horgászhely, körben idős fák, a Rába vizének másik szélén ligetes, szabdalt fasor. Szépen látható, ahogy az összefolyás után a Marcal sötétebbnek látszó, tisztább vize egy darabig egymás mellett halad a Rába zavaros, világos-barnás vizével, míg annak erősebb sodrása magába nem olvasztja azt végleg.

Itt állunk tehát a torkolatnál, hosszú utunk végén. Tanúi lehettünk, miként látott napvilágot a kis ér, a távoli, már ide sem látszó Keszthelyi-hegység lankáin, hogyan csordogált Sümegprága virágos utcáján, és veszett el később náddal benőtt kis árkában. Ott jártunk, ahol befogadta a Torna patakot, és erőre kapva haladt tovább észak felé völgyének üdezöld, ligetes árterén. Megismerhettük a táj, és népének történetét, megpihentünk apró falvakban, hidak korlátjainál néztük a lenyugvó Napot. Figyeltük a lombok alatt, a tiszta vízben, zöld hínár között úszkáló halakat, miközben a napsütötte mezőkön túlról a déli harangszót sodorta fölénk a nyári szellő.
Az út most véget ért... de a folyó élete folytatódik. Ott messze most is fakad az a forrás, most is csobog az a kis patak, a vizek továbbra is járják örök útjukat, EREDETTŐL TORKOLATIG.
A Rába pedig, magába fogadva útitársunkat, a szelíd Marcalt, folytatja útját a Mosoni-Duna felé.

Utószó: a régi torkolat

Bár utunk végéhez érkezett, a történetünk még nem, így az album is tartogat még néhány képet. Ahogy az eredetnél kutattuk az elveszett múlt nyomait, úgy itt is tettünk egy kis "időutazást".
Fentebb már láthattuk, amint a duzzasztó felett a zsilipnél folytatódik a régi meder, amely az 1930-as évekig a Marcal torkolati szakasza volt. Ezt a kb. 800 m-es holtágat követik végig a következő fotók. Az erdős-ligetes tájon, fákkal benőtt partok között csillog a jelenlegi élő szakasznál kissé szélesebb víztükör, melyet helyenként ellepnek a vízinövények felszínen úszó levelei, de túlnyomórészt tiszta. A csendes, hangulatos holtág erdő és mezők sarkánál találkozik a Rába régi medrével, mely mára vízpótlás hiányában annyira feltöltődött, hogy jóval keskenyebb a Marcal vizénél. A régi torkolat környéke kicsit benőtt náddal, facsoportokkal, de kis horgászösvényen jól megközelíthető. A nyíltabb terület miatt hínáros, de tiszta vízben jól láthatóak a halak. Ez a táj a régi, zavartalan vízivilágot eleveníti fel, szinte úgy érezhetjük, karnyújtásnyira van a múlt, talán mégsem olyan elveszett, mint hittük. És ha lesz valami a tervekből, melyek a Holt-Marcal "visszafolyósításáról" szólnak, talán eljön a nap, amikor újra az élő Marcal ballag Győr felé itt, a fák alatt.