A Marcal folyó vízrajza
Bevezető
A Marcal a Rába második legnagyobb mellékfolyója. Bár vízhozamát tekintve a Lapincs
megelőzi, viszont legnagyobb vízgyűjtő területtel a Marcal rendelkezik.
A Marcal több szempontból is különleges helyet foglal el befogadója vízrendszerében. Ha a térképen tanulmányozzuk
a Rába vízgyűjtőjét, szembeötlő annak erősen aszimmetrikus felépítése. Szinte valamennyi mellékvizét
bal oldalról, az Alpok felől kapja, jobb parton csak a fattyúágnak tekinthető, a Vasi-Hegyhát északi oldalának kisebb ereit összegyűjtő
Csörnöc-Herpenyő, és ennek egykori folytatása, a mára kiszáradt Lánka-patak csatlakozik hozzá. Rajtuk kívül
csak a Marcalt veszi fel jobb part felől. Vízgyűjtőjének földrajzi jellege is eltér az Alpokból lefutó mellékvizekétől: míg ott főként
kristályos, és kisebb mértékben karsztos, csapadékosabb és magasabb hegységből erednek a folyóvizek, a Marcal
vízgyűjtőjén a szárazabb, alföldi jelleg dominál, a Bakony alacsony- és középhegységi területeinek peremvidékén
pedig az aszályosabb időkben gyakran elapadó rétegvizek mellett
nagyobb szerepe van a - mára mindössze néhány - karsztvízből táplálkozó forrásnak. Ez az eltérő geomorfológiai és éghajlati
jelleg magyarázza, miért szállít kevesebb vizet a Marcal a Lapincsnál a nagyobb kiterjedésű vízgyűjtő terület
ellenére.
A vízgyűjtő terület rövid jellemzése
Folyónk 3084 km2-es vízgyűjtő területe a Dunántúl középső-északnyugati vidékén helyezkedik el. Magában
foglalja a Bakony nyugati részét, illetve a tágabb értelemben a Bakonyhoz tartozó Keszthelyi-hegység északi
keskeny bazalt-övezetét, nyugatról a Kemeneshát lejtőit, de legnagyobb részét a Marcal-medence tölti ki, mely a Kisalföld
délre benyúló, erózió által formált félmedencéje. Összességében elmondható, hogy a vízgyűjtő terület túlnyomó hányada
(70%) 200m tengerszint feletti magasságot el nem érő síkság. Mintegy 25%-ra tehető a dombvidéknek minősülő
felszínek aránya (Bakonyalja, Kemeneshát), és mindössze 5%-ban találhatók középhegységi kategóriába eső tájrészletek.
A vízgyűjtő legmagasabb pontja az Északi-Bakonyban található Kőris-hegy (709 m), míg a legalacsonyabb terület
a torkolat közelében 112 m körül van.
A vízgyűjtő terület erősen aszimmetrikus szerkezetű: a jobb oldali, sűrűbb vízhálózatot alkotó, Bakony felől
érkező mellékpatakok jóval hosszabbak, és általában bővebb vizűek is a bal oldaliaknál. Ennek fő oka
a domborzati adottságok közvetlen hatásán kívül az a tény, hogy a Bakony vonulatai emelkedésre késztetik
a nyugatról érkező páradús légáramlatokat, melyből több helyen 800 mm-t is meghaladó csapadékösszeg adódik.
A Bakony központi, csapadékosabb részéből erednek a leghosszabb, és legnagyobb árvizeket produkáló
patakok (Torna, Gerence). Másrészt, a Bakony nyugat-északnyugat irányába dőlő karsztos kőzeteinek
peremvidékén, a hegység lábánál a karsztvíz jelentős hányada bővizű forrásokat alkotva tör a felszínre
(Tapolcafő, Pápakovácsi, Noszlop, Gyepükaján...).
A keleti rész vízhálózatának sűrűsége visszavezethető arra is, hogy itt a felszín alkotó laza
víztartó üledék vékony leple alatt vízzáró agyagos, márgás rétegek fekszenek, melyek meggátolják
a csapadék további beszivárgását, tározódását. A Marcal-medence jelentős részén 650 mm a csapadék átlaga,
amből 10%-os lefolyási tényező, és 2 l/s.km2 fajlagos lefolyás adódik.
Nyugatról, a Kemeneshát irányából kevés vízfolyás csatlakozik a Marcalhoz, ezek - a Kodó kivételével -
általában csekély vizűek, vízgyűjtőjük nagyrészt síksági jellegű, szárazabb éghajlatú terület.
A fent leírtak szemléltetéséhez készült az itt megtekinthető nagyobb méretű térkép.
A Marcal és a fontosabb mellékpatakok földrajzi adatai, esésviszonyai (1. táblázat)
Vízfolyás(szakasz) | Hossz, km | Vízgyűjtő, km2 | Eredet magassága | Torkolat magassága | Összes esés | Átlagos esés, ezrelék | Közepes vízhozam, m3/s
| Marcal, forrásvidék (Meleg-vízig) | 8,8 | 36 | 184,8 | 136 | 48,8 | 5,54 | (0,08)
| Marcal, felső szakasz (Karakóig) | 21,1 | 351 | 136 | 132 | 4 | 0,18 | 0,8 (0,66)
| Marcal, középső szakasz (Malomsokig) | 43,5 | 1589 | 132 | 119 | 13 | 0,3 | 4,5
| Marcal, alsó szakasz | 27 | 3084 | 119 | 114 | 5 | 0,18 | 6,8
| Marcal, teljes hossz | 100,4 | 3084 | 184,8 | 114 | 70,8 | 0,7 | 6,8
| Meleg-víz | 25,5 | 134,3 | 211 | 136 | 75 | 2,94 | (0,28)
| Tótvári-patak | 9,2 | - | 220 | 135 | 85 | 9,24 | -
| Fenyősi-patak | 8,5 | 41,7 | 170 | 134 | 36 | 4.23 | -
| Vörös-víz | 8,5 | - | 148 | 133 | 15 | 2,5 | -
| Torna | 50,8 | 498 | 420 | 132 | 288 | 5,66 | 1,2 (1,4)
| Csinger-patak | 11 | 36 | 370 | 210 | 160 | 14,5 | 0,12
| Padragi-víz | 10,6 | 29 | 380 | 199 | 181 | 17 | (0,05)
| Csigere | 19,8 | 78 | 270 | 160 | 110 | 5,55 | (0,12)
| Széles-víz | 11,8 | - | 305 | 197 | 108 | 9,1 | -
| Egres-patak | 11,7 | 28,7 | 215 | 153 | 62 | 5,25 | (0,04)
| Kígyós-patak | 28 | 131 | 230 | 134 | 96 | 3,4 | (0,22)
| Mosó-árok | 11,8 | 59 | 155 | 132 | 23 | 2,0 | -
| Kodó | 29,2 | 181 | 156 | 130 | 26 | 1,12 | 0,5
| Hunyor-patak | 18,6 | 76 | 145 | 123 | 22 | 0,84 | (0,11)
| Cinca | 24,4 | 107,3 | 150 | 123 | 29 | 0,84 | -
| Hajagos | 33,3 | 188 | 265 | 122 | 143 | 4,29 | 0,4 (0,36)
| Bittva | 45,4 | 290 | 380 | 121 | 259 | 5,7 | 0,35 (0,24)
| Kis-Séd | 24 | 189 | 225 | 119 | 106 | 3,9 | 0,22
| Pápai-Bakony-ér | 28,5 | 67 | 320 | 125 | 195 | 6,84 | 0,15
| Darza-patak | 23 | 55 | 216 | 119,5 | 96 | 4,17 | (0,06)
| Gerence | 57,1 | 408 | 442 | 119 | 323 | 5,66 | 0,7 (0,325)
| Csíkvándi-Bakony-ér | 28,5 | 116 | 210 | 118 | 92 | 3,22 | 0,15 (0,21)
| Csángota-ér | 33,2 | 118 | 232 | 116 | 116 | 3,5 | (0,2)
| Sokorói-Bakony-ér | 45,8 | 349 | 230,8 | 115 | 115,8 | 2,55 | 0,7 (0,6)
|
A középvízhozamok a VITUKI által 1961-ig mért adatok alapján lettek megadva. A zárójelben szereplő értékek
a 2000-es évek közepén végzett mérésekből származnak.
A vízrendszer szerkezeti felépítése tanulmányozható ezen az ábrán (kisebb méretű, képernyőre optimalizált változat).
A nagyobb, nyomtatható változat innen tölthető le.
A Marcal és mellékpatakjainak esésviszonyait, magassági hossz-metszetét szemlélteti a következő ábra
(képernyőre optimalizált), és ennek nagyobb felbontású változata.
Felszín alatti vizek, források
Talajvizek
A völgyek alsóbb szakaszai, melyek vastag, laza üledékkel kitöltöttek, jó
talajvíztározók. A Marcal széles allúviumán a legösszefüggőbb a talajvíztükör, általában 1-2 m mélyen
található, és a csapadéktól függően elérheti a felszínt is, tartós belvizeket okozva. A Kemenesalján
a talajvíz mélysége átlagosan 2-4 m, míg a völgyek közötti hátakon (keleti partvidék) 10-15 körüli,
vagy hiányozhat is.
Kémiai jellegére befolyással van a közeli Bakony karbonátos kőzeteihez fűződő kapcsolata, keménysége
feltűnően magas (35-45 n.k.f.). Szulfáttartalma Marcaltő környékén eléri a 600 mg/l-t, máshol kisebb
érték a jellemző. Az állandó utánpótlás miatt a sókoncentráció ritkán haladja meg az 500-600 mg/l értéket.
A talajvizekből táplálkozó kisebb-nagyobb források régebben gyakoriak voltak nemcsak a lejtősebb völgyoldalakon,
és völgytalpakon, hanem a viszonylag síkabb részeken (Kemenesalja) is. Néhol kis tavakat,
lápokat alkottak a fakadó vizek. A XX. század folyamán a csatornázás, a melioráció, és a földek
mezőgazdasági hasznosítása e forrásokat nagyrészt megszüntette, némelyiket egyszerűen beszántották.
A helyenként még felfakadó vizeket ma mesterséges árkok vezetik el.
Rétegvizek
A Marcal-medence egész területén elérhető a vékony negyedidőszaki takaró alatt sekély mélységben húzódó
felsőpannóniai homokos víztározó réteg. Az artézi kutak csak ebből táplálkozhatnak, mivel mélyebben már
agyagosabb, így vízzáró alsópannóniai rétegek, ezek alatt pedig termálvizet tartalmazó karbonátos
kőzetek fekszenek.
A jelentősebb vízfolyások rendszerint a völgyfőkön fakadó rétegforrásokból indulnak. A kemenesaljai patakok
(Vörös-víz, Mosó-árok, Kodó, Csikászó-patak, Cinca, Börhend-patak) és mellékágaik főként a Kemeneshát kavicstakarója
alól kibukkanó réteg- és talajvizekből erednek. A Bakony központi részein vannak területek, ahol vastag
miocén-kori kavicsréteg borítja a mészkő- vagy dolomitfelszínt. Itt a csapadékvíz nem szivárog le a
karsztvizekbe, hanem a kavicsrétegek mélyebb peremszintjein rétegforrásokat táplál. Egyik legjellegzetesebb példa
erre a Szentgál -
Csehbánya közötti Parés-bérc és Magas-bérc, melyeknek kavicsos vízmosásaiban ered a Torna, és a Gerencébe tartó
Gella. Hasonló rétegforrások adják a Bittva, Csigere, Pápai- és Sokorói-Bakony-ér vízhozamának
jelentős részét is.
Karsztvizek
A Marcal vízgyűjtőjében, főként a mellékpatakokat tápláló források - valamint az ipari- és ivóvízbázisok -
szempontjából kiemelt jelentősége van a Bakony mezozoós kőzeteiből (mészkő, dolomit) származó karsztvíznek.
A karsztvíz az egész Dunántúli-középhegység területén egybefüggő víztestet képez, de valójában túlnyúlik
e tájegység határain is, mert kapcsolat mutatható ki a hegységek előterében fakadó források, fúrt ivóvíz- és
termálkutak hozama, valamint a hegységi főkarszt állapota (szintje, nyomása) között.
A felszínről mélybe szivárgó csapadékvíz összegyűlik a kőzetek repedéseiben, és ezekben a - néhol barlanggá
tágított - résekben áramolva a peremi területek felé, egy része a hegységperemi bővizű forrásokban, más
része mélyebbre vándorolva, távolabb termálvízként kerül újra felszínre.
A bakonyi karsztvizek történetében jelentős változásokat hozott a kb. 1960-től 1990-ig terjedő bányászati célú vízkiemelés,
és ennek megszűnését követő, kb. 1990-től 2010-ig tartó időszak. Ekkor az emberi beavatkozások olyan mértékben változtatták meg a
felszín alatti, és ezáltal a felszíni víztestek állapotát, hogy annak negatív hatásai a mai napig
érezhetőek.
A Dunántúli-középhegységben - legfőképpen a Bakonyban - jelentős ásványkészlet található, legnagyobb részben
szén, és bauxit. Ezen készletek jelentős része a karsztvízszint alatt helyezkedik el. Az egyre több
helyen megnyitott bányákban a kitermelés a felszínközeli rétegeket kimerítve egyre mélyebb régiókat
tárt fel, így az először esetleg csak külszíni fejtéssel termelő bauxitbányák idővel mélyművelésűvé alakultak. Amint
az egyre mélyebbre hatoló tárnák a karsztvízszint alá értek, a bányászatot nehezítették, és veszélyessé
tették a gyakori vízbetörések. Ennek megelőzésére vezették be már az 1940-es évek végétől a karsztvízszint lesüllyesztését, melyet
kezdetben még a bányákba bekerült víz külön vágatokon át történő összegyűjtése és kiszivattyúzása jelentett,
majd kb. 1960-tól áttértek az aktív (megelőző) vízvédelemre, melyet a bányaterületek körzetében,
fúrt aknákban elhelyezett, állandóan működő nagyteljesítményű búvárszivattyúkkal értek el.
Ennek hatására - helyileg változó mértékben - annyira lecsökkent a hegység
karsztvízszintje, hogy először a források hozamcsökkenése, majd - a magasabban fekvőkkel kezdődően -
egyenkénti elapadása következett be, végül a 80-as évek végére gyakorlatilag egyetlen karsztforrás
nem maradt. A legnagyobb süllyedési tölcsérek a legtöbb vizet kitermelő kutak körzetében (Nyirád-Halimba) alakultak ki.
Ekkor apadtak el többek között a tapolcafői-, pápakovácsi-, gyepükajáni források, ekkor tűnt el a térképről
örökre a Pápát átszelő, egykor bővizű, malmokat hajtó Tapolca patak, ekkor vált időszakos vízfolyássá a
Kis-séd, és a Meleg-víz, és csökkent sok esetben töredékére a bakonyi mellékpatakok hozama. Természetesen a karsztvízre épülő ivóvízellátást bizosító kutakat is egyre
mélyebbre kellett fúrni, hogy továbbra is elláthassák feladatukat.
A kiemelt bányavíz egy részét ivóvíznek, és ipari célokra használták, a nagyobb, kihasználatlan hányadát
felszíni vízfolyásokba vezették. Területünkön legfőképpen a Meleg-víz patak, és a Padragi-vízen, illetve
Kígyós-patakon át a Torna volt érintett. Ugyanis a legintenzívebb vízkiemelés, és emiatt a legnagyobb
mértékű - 100 m-t is
elérő - vízszintcsökkenés Nyirád környékén keletkezett, és ezáltal éppen a Meleg-vízen át a Marcalt
tápláló gyepükajáni langyos források elapadásához vezetett. A Meleg-víz esetében, melyet ezek után már szinte teljesen a bánya
táplált, ez a korábbi vízhozamához képest (becslés szerint) kb.
3x-5x-ös növekedést jelentett, mert elapadt forrásaiból származó egykori természetes hozamát a bevezetett
bányavíz többszörösen felülmúlta.
A Torna patak vízszállítása nem mutatott szembetűnő változást, mert a karsztforrások kiesését nagyjából
ellensúlyozta a bányavíz mennyisége.
A 1980-as évek végén, amikor már a Hévízi-tó gyógyhatású hévforrásai is aggasztó hozamcsökkenést
mutattak, felvetődött, hogy ez kapcsolatban állhat a nyirádi bánya vízkiemelésével. Nagyrészt ez indította el
a bányák felszámolását, de hozzájárultak ehhez bizonyos
politikai, gazdasági folyamatok, illetve egyes bányák termelésének gazdaságtalanná válása is. 1990-től kezdődően a
bauxitbányákat sorra zárták be, ennek hatására 1994-től a vízkiemelés már
a természetes visszatöltődés alá csökkent, így a karsztvízszint emelkedése, a regenerálódás folyamata
megindult.
Másrészt ez azzal is járt, hogy a bányavíz-kiemelés felhagyásával megszűnt annak
a vízfolyásokba való bevezetése is. Így a természetes forrásait már rég elvesztő Meleg-víz patak 1990-től gyakorlatilag
kiszáradt, a szinte kizárólag rá támaszkodó Felső-Marcal
vízszállítása annyira lecsökkent, hogy hozamát aszályos időkben csak a Sümegi kistérség településeinek
szennyvize képezte. Kisebb mértékben ugyan, de a vízbevezetések megszűnése érintette a Torna patakot is,
és az egész folyamat eredményét érezhették a Marcal alsóbb szakaszai mentén élők, és a folyó partját
gyakran felkereső horgászok, akik tapasztalhatták a víz drámai mértékű csökkenését.
A 2010-es év bő csapadéka árvizeket, és nagy károkat okozott szerte az országban, de volt pozitív hozadéka is:
meggyorsította a Bakony karsztvízszintjének helyreállását. A 2000-es években már tapasztalható volt egyes
források újraindulása, és 2010-ben felébredtek a tapolcafői források is, melyeket pedig a magasabb fakadási
szint, és a helyi (pápai) vízmű kitermelése miatt csak jóval későbbre
prognosztizáltak. A bakonyi mellékpatakok kisvízhozam-növekedése arra
enged következtetni, hogy újra élnek más hegységperemi források is.
Mivel ivóvíz célokra máig folyik Nyirád
térségében vízkiemelés, helyileg a karsztvízszint a regenerálódás ellenére sem érte el az egykori természetes
állapotát. Ennek ellenére a Felső-Marcal, és a Meleg-víz patak
medrében is folyik már annyi víz (szemmel láthatóan és a mérések szerint is), ami a Meleg-víz-völgy forrásainak
- legalább részleges - visszatérését sejteti.
A Marcal szakaszai
A Marcal folyó 4 egymástól jól elkülöníthető szakaszra tagolható, melyek mind történetüket, mind hidrológiai-,
és mederjellemzőiket tekintve élesen elkülönülnek egymástól:
- 1. Kezdeti szakasz (forrásvidék): eredettől a Meleg-víz torkolatáig - 100,4-91,6 fkm
- 2. Felső szakasz: Meleg-víz torkolatától a Torna torkolatáig (Karakóig) - 91,6-70,5 fkm
- 3. Középső szakasz: Torna torkolatától a Gerencéig (Malomsokig) - 70,5-26,7 fkm
- 4. Alsó szakasz: Gerence torkolatától (Malomsoktól) a Rábába ömlésig - 26,7-0 fkm
1. Kezdeti szakasz
A Marcal forráságai a Keszhelyi hegység északi, bazaltból felépülő vulkanikus vonulatának lejtőjén,
Sümegprága határában erednek.
A hegyekből lefutó kis erek első 1-2 km-es útjukon még viszonylag nagy esésűek, eredetileg felsőszakasz jellegűek voltak. Sümegprága
alatt, leérve a síkságra, a múltban kanyargós, több helyen mocsaras mellékű, középszakasz jellegű patakká
egyesültek.
Jelenleg az itteni medrek kezdő szakaszai többnyire szárazak, vagy időszakos, illetve szakaszos vízfolyásokkal rendelkeznek,
nagyrészt a hegyek felszín alatti vizeit megbolygató bazaltbányák miatt, de közrejátszhatott a környéken általánosan
tapasztalható, főként a csapadékviszonyok megváltozására visszavezethető forráshozam-csökkenés is.
Forráságak:
Sümegprága határában 4 forráság találkozik, nyugatról kelet felé haladva a következők:
- Szőlőhegyi árok: kb. 4 km hosszú, a sümegprágai szőlőhegyről ered (pontos helye még nincs felkutatva), a Sümeg-Bazsi közút
hídjánál, az 1980-as években időszakos jelleget mutatott, míg jelenleg a volt sümegi malom környékén, a Marcal főágával való találkozásnál annak
vízhozamát szemmel láthatóan meghaladja.
- Jánosmajori árok: kb. 2,5 km-es kis
vízfolyás, az 1980-as évek közepén egy nyári helyszíni bejáráskor a Sümeg-Bazsi közút hídjánál folyt benne
némi víz, azóta nincs róla aktuális adat, azonban kérdés, természetes eredetű-e az akkor tapasztalt vízhozam,
vagy szennyvízbebocsátásból származik.
- Sümegprágai vízfolyás: A Marcal (hivatalos) főágának
tekinthető. (A legtöbb részletesebb térkép is ezt az ágat nevezi Marcal néven, és a község lakossága is ezen a
véleményen van). A sümegprágai szőlőhegy határán, kiöblösödő
völgyfőben, kis erdei tisztáson, bazaltból fakadó egykori kiépített jó vizű forrását (Kemence-kút)
a bazaltbánya elpusztította, a meder első 1 km-es szakasza napjainkban száraz, és nyomai is alig ismerhetők fel.
A jelenlegi, természetes állapotú (szivárgó) kis forrás
Sümegprága szélső házaitól kb. 50 m-re feljebb található. Az innen induló, nagyjából állandó vizű ér rendezett, többnyire szilárd burkolatú mederben
halad végig a település főutcáján, de vize a falu
alatt ásott tározóban nagyrészt visszatartásra kerül, így az alatt többnyire száraz, illetve időszakos.
- Sarvaly árok (Sarvaly patak): a történelmi időkben a Marcal fő forrásága lehetett, nem kizárt, hogy
egykor a sümegi mészkőrögök felől, vagy a bazalttakaró alól karsztos eredetű táplálói is voltak, melyek a vízszint
csökkenésével mára nyomtalanul eltűntek.
A régen híres, bővizű Sarvaly forrástól indult
(1. kép),
de a Sarvaly-hegy északi lejtőjétől is csatlakozott
hozzá egy kisebb vízér. Jelenleg - feltehetően szintén a felszíni vízgyűjtő és a felszín alatti víztest bazaltbányászat általi sérülése
miatt - mindkét forrás időszakossá vált, a levezető medrek viszont már régebb óta hiányoznak. A Sarvaly ág
medre a Sümeg-Sümegprága műút mellett kezdődik, azonban a meder és a források között több évtizede nincs már összeköttetés.
A Sarvaly árok így időszakos, szivárgó vizeket tartalmaz.
A kezdeti szakasz fent említett 4 időszakos ágból összeadódó természetes vízszállítása rendkívül csekély, így vizének nagy
részét - főleg aszályos időben - Sümeg felől érkező, a 94,7 fkm környékén befolyó tisztított szennyvíz hozama adja. Ennek mennyisége hivatalos
adatok szerint 806 köbméter naponta.
A szabályozás előtti időkben a Marcal ezen legfelső szakaszán is voltak mocsaras, lápos területek, (főként Sümeg
határában), azonban ezek megszűntek a lecsapolások során.
Az itt még patak méretű (4-10 m széles) meder végig szabályozott, főként a középső szakaszon egyenes vonalvezetésű, csésze, vagy közel
trapéz keresztmetszetű,
helyenként növényzettel erősen benőtt (sás, nád, a rézsűben sok
helyen bozót). A kezdetben még nagyobb esés (kb. 15 m/km) hamarosan mérséklődik, és az alsóbb szakaszon már 5-14 cm/km
közé esik. A meder jellemző anyaga agyag, iszap, iszapos homok. Több szakaszon erdősáv, fasor, illetve szántók, legelők kísérik a vízfolyást.
A sümegi szennyvízelvezető árok becsatlakozásánál vízborította zsombékos, nádas alakult ki. A Meleg-vízzel való
találkozásának környezete szintén megközelíthetetlen a sűrű nádborítás miatt.
2. Felső szakasz
A mintegy 9 km-es forrásvidéki szakasz után a Meleg-víz a legjelentősebb, jobbról betorkolló vízfolyás.
Ennek, főként karsztos forrásokból táplálkozó vízhozama (eredetileg) a Marcalét többszörösen meghaladja. Ez a patak vezette
le az 1950-es évektől kb. 1990-ig a nyirádi bauxitbányák kiemelt karsztvizének döntő hányadát. Ennek érdekében a medret
innentől kiszélesítették, hogy alkalmas legyen a többletvíz elvezetésére. A bányák bezárásakor a vízkiemelés
is megszűnt, de a lesüllyesztett karsztvízszint miatt az egykori források sokáig még nem
tértek vissza, így a folyó ezen szakaszán a vízhozam - a Torna torkolatáig -
drasztikusan leapadt, a túlméretezett mederben az érkező kevés víz szétterült és gyakorlatilag pangott,
illetve a fokozódó eutrofizáció miatt szinte elveszett a medret legtöbb helyen teljesen elborító
vízinövények között. Napjainkban a helyzet szinte alig javult,
bár a karsztvízszint fokozatos emelkedésével a Meleg-víz vízgyűjtőjén fakadó források egy része visszatérni látszik, így
a kisvízhozamok határozott - bár még közel sem elégséges - növekedést mutatnak. Ugyanakkor a kisvízi meder
méretei még így is túl nagyok a jellemző vízhozamokhoz, így a víz alig mozog, a növényzet (sás, nád) pedig
túlburjánzik.
Ezen szakasz szabályozására 1910-ben alakult meg a Felső-Marcalmenti Lecsapoló Társulat. További
vízrendezés történt az 1998-2000-es években.
A szabályozott meder vonalvezetését főként egyenesített szakaszok és nagy sugarú ívek alkotják, a jellemző
szelvényalak az összetett (helyenként depóniák kísérik a partot - Zalagyömörő), illetve a csészealak. A kisvízi
meder szélessége kb. 5 m-től 10-12 m-ig növekszik, az összetett szelvényalakkal rendelkező szakaszon a középvízi
mederszélesség általában 12-17 m. Az esés a szakasz nagy részén 4-15 cm/km.
A mederanyag többnyire homok, homokos kavics, és iszap. A folyó itt túlnyomórészt
nyílt területeken halad (szántók, rétek), a partot fák, bokrok csak kevés helyen árnyékolják, erdősávok is
elvétve találhatóak.
3. Középső szakasz
A Marcal azon szakasza, ahol már eléri a 2 köbméter/másodperc vízhozamot, tehát magyarországi
viszonyok között a "kis folyó" nagyságrendet, Karakó határából, a Tornával történő
összefolyástól számítható. Ez a patak szintén több vizet szállít, mint a vele találkozó Marcal, árvizek
szempontjából is döntő jelentőségű, így elmondható, hogy innentől kezdve a folyó vízjárását nagyrészt a Torna patak
határozza meg.
Egykor ezen a vidéken terültek el a Marcal-medence mocsarai, melyet már az 1800-as évek első felében elkezdett
csatornázási, lecsapolási munkák igyekeztek megszüntetni. A végleges szabályozás 1885-1899-ig tartott, ekkor
ásták a jelenlegi medret, illetve Kamondnál duzzasztó és vízosztómű épült, ahol az innen kiágazó Vas megyei, és
Veszprém megyei mellékcsatornákba terelték az érkező víz egy-egy részét. A vízosztót az 1950-es évekre
megszüntették, a mellékcsatornák ma már csak az ártér magasabb részeiről befolyó kisebb vizek összegyűjtésére
szolgálnak, azaz övárok szerepet töltenek be. A XX. században többször végeztek mederrendezést, iszapkotrást.
A legutolsó nagyobb szabású munkálatok az 1980-as években voltak, a völgy meliorációs munkáihoz kapcsolódóan,
ekkor a partok mentén kb. 1 m magas depóniák, és összetett trapéz (padkás) szelvény kialakítására törekedtek.
2011-ben a vörösiszap-katasztrófa utáni rehabilitáció során a teljes mederszelvény több lépcsőben történő
tisztítására került sor.
A kisvízi meder szélessége 7-10 m, a középvízié 11-16 m körül alakul, míg a jellemző esés 20-30 cm/km. Anyaga
homokos agyag, részben homokos kavics. A meder
jellegzetesen egyenes vonalvezetésű, kevés törésponttal, sok helyen csatorna jellegű, bár ezt a sűrű parti
növényzet jól leplezi. A víz benőttsége a kevésbé árnyékolt szakaszokon erős, helyenként viszont - Kemeneshőgyész,
Egyházaskesző közötti szakaszon különösen - sűrű erdősáv kíséri a folyót, itt jellemző tájképi elem a lombok által
védett, nyílt víztükör, mely szinte az ősállapotokat idézi.
A folyó menti ártéren, melyen leginkább réteket, legelőket találunk, több értékes természetvédelmi terület található,
ahol a mai napig foltokban fennmaradt az egykor gazdag növény- és állatvilág (madárvilág). A többi terület
legjellemzőbb művelési ága a szántó.
A közepes vízhozam a szakasz kezdetén mérhető 2 köbméter/sec értéktől a Gerence patak előttig kb. 4,75-re
növekszik, miközben a bal partól, a Kemenesalja irányából 4, a Bakony(alja) felől 6 mellékpatak gazdagítja
a folyót. A bauxitbányák vízkiemelésének időszakában, 1960-1990-ig a bevezetett nagy mennyiségű bányavíz
miatt egyenletesebb és magasabb kisvízi értékek voltak jellemzőek, míg a vízbevezetés 1990-es megszűnése
után szélsőséges vízhiány alakult ki, mely napjainkra, a karsztvízszint fokozatos helyreállásával
némileg mérséklődni látszik.
4. Alsó szakasz
A Marcal legalsó szakasza már az emberi történelem során alakult ki, illetve nyerte el mai szerepét. Eredetileg ugyanis a folyó Marcaltőnél
ömlött a Rábába, a jelenlegi alsó szakasz Mező-Rába néven a Rába kiágazása, ú.n. fattyúága volt. Feltehetően az 1700-as években
azonban a Rába alsó szakaszának tehermentesítése céljából a Marcal korábbi torkolatát megszüntették, és
a Mező-Rábába vezették át. (Részletesebb leírás található erről a Szabályozás
oldalon). A szakasz a Rába Szabályozó Társulat kezelésében volt, ők végezték a mederrendezést is 1891-1893 között,
melynek során további torkolatáthelyezés, és árvízvédelmi töltések építése is történt. Múltja, és szabályozása
tekintetében is eltér tehát ez a rész a Marcal többi szakaszától.
A mederszelvény jellemző alakja közelítőleg trapéz, illetve csésze, a kisvízi mederszélesség 10-15 m, a középvízi
15-25 m, esése 22 cm/km, anyaga folyami üledék, kavicsos homok. Vonalvezetése kevésbé egyenes, mint a középső
szakaszon, gyakoribbak az enyhe ívű kanyarok. Mórichidától lefelé töltések kísérik torkolatáig.
Helyenként sűrű fás hullámtér, szinte erdősáv szegélyezi a folyót, máshol
csak néhány fa, vagy bokor található. A kevésbé fedett részeken különösen gazdag a hínárvegetáció, jellemző a nád
tömeges elterjedtsége. Egyes részeken a vízfelület hínárfélékkel való benőttsége közel 100%-os. Ezen a szakaszon is jelentkezett
az 1990 utáni bányavízbevezetés megszűnését követő nagy vízhozamcsökkenés, ami a vízfolyás sebességének
csökkenésével és a szennyvizek részarányának növekedésével együtt a fokozódó eutrofizációt segítette elő.
A közepes vízhozam a torkolatnál a 2000-es évek közepén végzett mérések szerint 6,5 köbméter/sec. körül alakul.
Vízjárását befolyásolja a koroncói (Holt-Marcal vízellátását szolgáló) duzzasztó, melynek hatása felfelé mintegy 7 km-en át érezhető.
Ezenkívül nem elhanyagolható nagyvíz esetén a Rába, illetve a Duna visszaduzzasztó hatása sem.
A Marcal és vízjárása
Eredeti, természetes állapot
A Marcal - miután a földtörténeti múlt eseményei megfosztották régi felső szakaszától, s így vízgyűjtőjének
jelentős részétől - a jelenkorra tipikus "befogadó folyóvá" változott: főként a keletről érkező,
bakonyi mellékpatakok vízkészletére támaszkodik.
Vízjárására a szélsőségek jellemzőek, bár ezt az alsóbb szakaszon a múltban valamennyire enyhítette a bővizű, kis ingadozású karsztos forrásokból
táplálkozó patakok (Tapolca) hatása. A legalacsonyabb vízállások rendszerint a július-augusztus-szeptemberi időszakban tapasztalhatók,
ilyenkor az erős párolgás, és a mellékpatakok egy részének kiapadása miatt a folyó teljes vízhozama tartósan 1 köbméter/sec alá (0,6) is csökkenhet.
A nagyvizek évente két alkalommal jelentkeznek: az első február-márciusban (hóolvadás), a másik, november-decemberi
áradást a későőszi esőzések okozzák. Ilyenkor valamennyi vízfolyáson egységesen emelkedik a vízszint,
és mivel a nagyobb esésű mellékpatakokon lezúduló vizek az amúgy is megtelt főmederben összegződnek,
jelentős áradásokat okoznak.
A nyári, nagyobb záporok után keletkező árhullámok gyorsabb lefutásúak,
és - körülményeikből adódóan - általában nem érintik a vízgyűjtő egészét.
A Marcal felső-középső szakaszának legnagyobb árvizet produkáló vízfolyása a Torna-patak.
Az alsó folyás szempontjából
döntő árhullámok kialakulásában a Torna áradása mindig meghatározó jelentőségű volt. A folyóhálózat szerkezetéből
adódóan Mórichida térségében a mértékadó árhullámok a mellékvizek árhullámainak
egybeeséséből származnak. Az áradások szempontjából a legjelentősebb mellékvizek a Torna után a Hajagos, Bittva,
és Gerence. Főként ez utóbbi - vízgyűjtőjének területéből, és hegységi jellegéből adódóan - jelentős
árhullámokat hozhat.
1. ábra: A Marcal vízgyűjtőjének éves csapadékeloszlása
2. ábra: A Marcal vízhozamadatai Karakónál (2001)
3. ábra: A Marcal vízjárása Marcaltőnél (1923-32)
4. ábra: A Marcal vízjárása Mórichidánál (1923-32)
5. ábra: A Marcal vízjárása Mórichidánál (1950, 2000)
Megjegyzések a fenti ábrákhoz:
A 2. és az 5. ábrán egy-egy év (2001, illetve 1950 és 2000) adatai lettek feldolgozva, így közel sem az általánosan
jellemző viszonyokat mutatja, csak kiragadott példának tekinthetők.
A 2. ábrán jól látszik, hogy a Felső-Marcal vízszállítása mennyire szélsőséges, és teljesen a csapadék függvénye.
Magasabb vízállásra csak a téli, és tavaszi hónapokban lehet számítani, nyár és ősz folyamán a vízmennyiség
rendkívül kevés.
A bányavízkiemelés időszaka (1960-1990)
Az 1960-as évektől kezdődő, és fokozódó karsztvízszint-süllyesztés, illetve vízkiemelés miatt a Bakonyban és
peremvidékén fakadó, egykor számottevő hozamú karsztos források sorra elapadtak, így több, a Marcal vízmennyisége
szempontjából is jelentős patak (Meleg-víz, Kígyós, Tapolca, Hajagos, Kis-Séd...) vízhozama töredékére
csökkent, vagy teljesen eltűnt. Egyedül a részben rétegvizekből táplálkozó vízfolyásoknak (Torna, Csigere, Bittva...)
maradt többé-kevésbé állandó hozama. Ugyanakkor a Meleg-víz patakba vezetett bányavíz mennyisége látszólag elfedte
ezeket a kieső természetes készleteket, sőt, a Marcal felső, Karakóig tartó szakaszán ez időben az eredeti mennyiséget
mintegy háromszorosan meghaladó víztömeg érkezett. Ennek volt köszönhető a szóban forgó időszakban a Marcal
felső-középső szakaszának (mesterséges úton fenntartott) bő alapvízhozama, illetve stabilitása. Az alsóbb szakaszon
ez a többlet már gyakorlatilag elveszett, hiszen a mellékpatakok kiesése lefelé haladva egyre inkább
érzékelhetővé vált.
A bevezetett bányavíz mennyisége az 1960-as évektől fokozatos emelkedést mutat, a csúcsot az 1980-as években érte
el, akkor meghaladta a 2 köbmétert másodpercenként, 1990-től rohamosan csökkenve 2001-ben már csak
0,262 m3/s havi átlagot ért el.
A bányavízkiemelés megszűnése (1990-től)
A bauxitbányák többségének bezárását követően a vízkiemelés megszűnt, így
a helyzet szélsőségessé vált. A Meleg-víz patak kiszáradt, a Tornába torkolló Kígyós-patak hozama is mintegy
negyedére esett vissza. Szárazabb időszakokban szinte csak a Torna - ugyancsak lecsökkent -
vízmennyiségét szállította tovább a Marcal, mert saját felső folyásának alig volt természetes táplálója. Ezt
a szélsőséges állapotot tükrözi egy 2001. évi mérés, mely szerint a torkolat előtt a Torna éves középvízhozama
1,67 m3/s, míg a befogadó Marcalé ugyanekkor 0,12 m3/s volt. 2003. 08. 29-én például
a Marcal vízhozama Karakónál mindösze 0,07 m3/s-nak adódott (számított érték).
(A Marcal kisvízhozamaira egyébként - a fentiekben leírtakkal szoros kapcsolatban - jellemző, hogy eredetileg a karsztos víztartókból
táplálkozó források egyenletesebb hozamának köszönhetően viszonylag kiegyenlített kisvizek származtak.
Rábaszentmiklósnál például a jellemző kisvizek ingadozása az 1960-as évekig 0,4-1,6 m3/s
között volt, ez 2004-ig 0,2-3,1 m3/s-ra növekedett. A magasabb felső érték a belevezetett
bányavíz hatása, a kisebb értékek előfordulásának oka, hogy az esetenként szünetelő vízbevezetéskor a
karsztvízszint-süllyesztés miatt kiapadt források hozama már nem jelentkezett.)
A Marcal és a mellékpatakok jellemző vízhozamadatai (VITUKI, 1961) (2. táblázat)
Vízfolyás | Állomás
| fkm | V. t. km2
| Jellemző vízhozamok, m3/s
| Vízállás, cm
| LKQ | Q95% | KÖQ | NQ50% | NQ2%
| LKV | KÖV | NV
| Marcal | Karakó | 71,3 | 351 | 0,03 | 0,09 | 0,8 | 12,0 | 40,0 | 38 1966.7.14. | 82 | 246 1965.8.3.
| Marcal | Mersevát | 52 | 1123 | 0,15 | 0,40 | 2,80 | 35,0 | 110,0 | 39 1966.10.17. | 115
| 348 1963.3.14.
| Marcal | Marcaltő | | | 0,25 | 0,70 | 4,50 | 45,0 | 145,0 | | |
| Marcal | Mórichida | 18,4 | 2633 | 0,65 | 1,40 | 6,00 | 50,0 | 170,0 | -62 1966.7.15. | 56 | 426 1963.3.15.
| Torna | Ajka II. | | | 0,035 | 0,08 | 0,25 | 10,0 | 35,0
| Torna | Karakó | 0,7 | 498 | 0,05 | 0,12 | 1,2 | 20,0 | 67,0 | 84 1966.10.26. | 118 | 292 1966.2.24.
| Mosó-árok | Jánosháza | | | (0) | - | - | - | -
| Kodó | Izsákfa | 4,1 | 178 | 0,02 | 0,06 | 0,50 | 10,0 | 35,0 | 6 1959.3.29. | - | 200 1956.3.6
| Cinca | Celldömölk | | | (0,005) | - | - | - | - | | |
| Hajagos | Nemesszalók | 8,4 | 144 | 0,005 | 0,035 | 0,40 | 13,0 | 45,0 | | |
| Bittva | Nyárád | 16 | 124 | 0,005 | 0,03 | 0,35 | 12,0 | 42,0 | | |
| Kis-Séd | Borsosgyőr | 13,8 | 47 | 0,015 | 0,04 | 0,12 | 8,0 | 24,0 | | |
| Tapolca | Pápa | 17,7 | 13 | 0,45 | 0,55 | 0,70 | 4,0 | 15,0 | | |
| Pápai-Bakony-ér | Pápa | 6,4 | 47 | 0,02 | 0,05 | 0,15 | 8,0 | 27,0 | | |
| Gerence | Takácsi | | 230 | 0,01 | 0,05 | 0,70 | 15,0 | 50,0 | | |
| Csíkvándi-Bakony-ér | Gyarmat | 8,6 | 71 | 0,00 | 0,015 | 0,15 | 6,0 | 20,0 | | |
| Csángota-ér | torkolat | 0 | 118 | - | - | 0,2 | - | 31,0 | | |
| Sokorói-Bakony-ér | Győrszemere | 8,3 | 351 | 0,025 | 0,07 | 0,70 | 13,0 | 45,0 | | |
|
Jelmagyarázat:
fkm: vízmérő állomás távolsága a torkolattól (folyamkilométer)
V. t.: vízmérő állomás szelvényének vízgyűjtő területe, négyzetkilométer
LKQ: legkisebb vízhozam
Q95%: az év 95%-ában jellemző kisvízhozam
KÖQ: éves középvízhozam (számított, elméleti érték, a teljes évi vízhozam egyenletes eloszlásban)
NQ50%átlag 2 évenként egyszer elért, ill. meghaladott nagyvízhozam
NQ2%átlag 50 évenként egyszer elért, ill. meghaladott nagyvízhozam
LKV: legkisebb vízállás, cm
KÖV: közepes vízállás, cm
NV: nagyvízállás, cm
Jelenleg a fenti táblázatban összegyűjtött adatok a szélesebb körben hozzáférhetők, azonban a mostani
viszonyok között ezeket már nem lehet fenntartások nélkül kezelni, mert az elmúlt 50 év alatt a
vízhozamjellemzők több alkalommal is változtak.
A fentebb leírtakkal együtt összefoglalásképpen elmondható, hogy az 1960-as évek elejétől 1990-ig terjedő
időszakban a Meleg-vízen át a Felső-Marcalba, illetve kisebb részben a Tornába bevezetett bányavíz miatt
a Karakóig terjedő folyószakasz kis- és közepes vízhozama jelentősen megnőtt, míg a jobb oldali mellékvizeké a források
elapadása miatt töredékére csökkent. Ennek hatása a Marcal főágára abban jelentkezett, hogy a Marcaltőig tartó
középszakaszon - lefelé egyre kisebb értékű - hozamnövekedést eredményezett a bányavíz, az alsóbb
szakaszon viszont már a mellékpatakok lecsökkent vízszállításának hatása érvényesült, így a jellemző vízhozamok
elmaradtak a VITUKI által mért fenti értékektől.
A Tapolca-patak teljesen kiszáradt, Pápa belterületén legtöbb helyen a medret is megszüntették, így
ma már a vízmérő állomás sem létezik.
A bányavízkiemelés 1990-es leállítása után a Meleg-víz időszakos vízfolyássá vált, Karakóig ezáltal
szélsőségesen alacsony kisvizek alakultak ki, míg a Marcal teljes szakaszán általános apadás volt
megfigyelhető.
2010-re a Bakony karsztvízszintje közel eredeti állapotába állt vissza, így a források egy része
visszatért, ezáltal a mellékpatakok vízhozamviszonyai közelítenek az egykori állapotokhoz. A
Tapolca-patak részben új mederben, Pápát elkerülve a Kis-Sédbe lett vezetve.
Egyes vízművek vízkivételei (Nyirád, Pápa-Tapolcafő) még mindig okoznak helyi vízszintsüllyedést, így a
Meleg-víz, és a Felső-Marcal vízszállítása egyelőre elmarad az eredeti értékektől.
A Marcal hidrológiai hossz-szelvénye letölthető innen (képernyőre optimalizált változat).
A nagyobb felbontású verzió pedig itt érhető el.
A hossz-szelvények készítésénél főként a VITUKI által közzétett, 1960-as időszakig terjedő mérési adatokat használtam fel,
mivel ezek állnak legközelebb a mostani, természeteshez egyre közelítő állapothoz. Ugyanakkor ki lettek egészítve a
2000-es évek közepén mért, hidrológiai tanulmányokban hozzáférhető adatokkal is. Amennyiben ellentmondás
jelentkezett, az értékek a jelenlegi helyzetet és trendeket figyelembe véve, megfigyelések és becslés alapján
korrigálva lettek.
A Tapolca-patak vízhozama jelenleg messze elmarad az egykor mért értéktől, és valószínűleg a közeljövőben nem is éri azt
el, ennek ellenére, aktuális adatok hiányában, és a bár lassú, de fokozatos, várható emelkedés miatt
az 1960-as vízhozamérték került ábrázolásra. Ugyanakkor
a medernyomvonal változása miatt befogadó vízfolyásként a Kis-(Mezőlaki-) Sédet tüntettem fel.
Jégviszonyok
A Marcal, lassú folyása következtében, megfelelő hőmérsékleti körülmények esetén általában be szokott fagyni,
viszont a jobb oldali, nagyobb esésű mellékvizeken csak nagyon kemény teleken jelentkezik jégborítás. A
magasabb hőfokú, bővizűbb karsztos forrásokból táplálkozó patakok (Tapolca, Meleg-víz) a leghidegebb időkben
is jégmentesek maradnak.
Jégtorlódás ritkán jelentkezik, így az esetleges árhullámok levonulása akadály nélkül megtörténhet.
Vízminőség
A Marcal vizének kémiai összetételéről a következő táblázatban találunk részletes kimutatást(
2011. 06. 29-es adatok). Figyelembe kell ugyanakkor vennünk, hogy a vízminőségi adatok gyorsan változhatnak,
így akár egy hónapon belül is jelentős eltérések lehetnek. Ezen a honlapon igyekszem az elérhető legfrissebb
adatokat közzétenni.
Összehasonlításként a Duna ugyanakkor mért értékeit is feltüntettem.
3. táblázat: A Marcal és a Duna vízkémiai adatai (2011. 06. 29.) (Forrás: OMIT-VKKI)
Marcal: koroncói híd, 2011.06.29. 11:50
Duna: Gönyü, sodorvonal, 2011.06.29. 10:55
Minta | Egység
| Marcal | Duna
|
pH | | 8,33
| 8,00
| Vezetőképesség | µS/cm | 878
| 376
| Hidrogénkarbonát | mg/L | 390
| 183
| Karbonát | mg/L | <1
| <1
| Összes lúgosság | mmol/L | 6,4
| 3,0
| Összes keménység | CaO mg/L | 225
| 101
| KOIp | mg/L | 4,2
| 3,2
| Szulfát | mg/L | 165
| 35
| Nitrát | mg/L | 9,0
| 6,6
| Nitrit | mg/L | 0,09
| 0,04
| Klorid | mg/L | 30
| 19
| Foszfát | mg/L | 0,21
| 0,28
| Ammónium | mg/L | 0,05
| 0,07
| Vas | mg/L | 0,43
| 0,22
| Mangán | mg/L | 0,01
| <0,01
| Nátrium | mg/L | 34,5
| 11,3
| Kálium | mg/L | 6,17
| 3,29
| Magnézium | mg/L | 39,8
| 11,7
| Kalcium | mg/L | 95,3
| 52,9
| Ülepedőanyag | mg/L | <2
| 12,1
| | | oldott | összes
| oldott | összes
| Ezüst | µg/l | <0,01 | 0,19
| <0,01 | 0,32
| Alumínium | µg/l | 103 | 484
| 16,5 | 781
| Arzén | µg/l | 8,48 | 9,92
| 1,79 | 9,62
| Bór | µg/l | 23,5 | 62,3
| 9,26 | 26,4
| Bárium | µg/l | 58,0 | 59,8
| 29,2 | 38,9
| Kadmium | µg/l | 0,02 | 0,12
| <0,01 | 0,12
| Kobalt | µg/l | 0,61 | 0,72
| 0,11 | 0,30
| Króm | µg/l | 0,15 | 6,98
| 0,24 | 2,39
| Réz | µg/l | 1,68 | 10,3
| 2,27 | 6,71
| Vas | µg/l | 433 | 793
| 221 | 835
| Higany | µg/l | 0,01 | 0,06
| <0,01 | 0,05
| Molibdén | µg/l | 11,3 | 17,9
| 1,28 | 1,44
| Nikkel | µg/l | 5,99 | 8,22
| 1,79 | 8,94
| Ólom | µg/l | <0,01 | 2,48
| <0,01 | 1,00
| Antimon | µg/l | 0,20 | 0,82
| 0,18 | 0,34
| Ón | µg/l | <0,01 | 0,54
| <0,01 | 0,87
| Szelén | µg/l | 1,16 | 4,77
| 0,37 | 8,04
| Vanádium | µg/l | 8,20 | 9,05
| 0,52 | 6,51
| Cink | µg/l | 22,7 | 185
| 21,8 | 140
|
Összességében elmondható, hogy a lebegtetett hordalékszállítás csekély - a lassú folyású vízben inkább
a leülepedés jellemző. A nagyobb esésű mellékpatakokból, mivel nagyrészt karsztos forrásokból
táplálkoznak, illetve medreik agyagos rétegekbe mélyülnek, ugyancsak kevés hordalék származik.
Így általában a vízfolyásokra az átlátszó, tiszta víz jellemző. Kémiailag a kalcium-hidrogén-karbonátos
típusba sorolhatóak, a viszonylag jelentős keménység szintén a karsztos eredettel magyarázható.
A Marcalt leginkább három mellékpatakon, a Tornán és a Kis-Séden, valamint a Cincán keresztül éri jelentősebb mennyiségű
kommunális és ipari szennyezés.
Ezek mennyisége és hatása a főfolyó vízminőségére, és ökológiai paramétereire
az évtizedek során többször változott. Jelen pillanatban elmondható, hogy a nyári kisvizes időszakban
a bevezetett összes (tisztított) szennyvíz megközelítheti a Marcal saját kisvízi hozamát. A vízfolyás lassúsága, melyet
csak fokoz a meder méretéhez képest csekély vízhozam, hozzátéve az árnyékoló parti növényzet több szakaszon
tapasztalható hiányát, a szennyezéssel együtt okozza a nagyfokú eutrofizációt, melynek végül
legszembetűnőbb eredménye a vízinövények túlburjánzása, mely a vízgyűjtő összes vízfolyására - a mellékpatakok
felső, nagy esésű és erdei szakaszainak kivételével - általában jellemző.
4. táblázat: a Marcal vízminőségi adatai
A könnyebb összehasonlítás érdekében a táblázatban szerepelnek a Zala, Duna és Tisza hasonló mért értékei is.
Az adatokat a Marcalon a 16,4 fkm-nél, a Zalán a 0,3 fkm-nél, a Dunán a 1629 fkm-nél, és a Tiszán a 744,3 fkm-nél mérték.
A Marcal értékei az 1995 és 2004 közötti időszakra, a többi érték a 2001. évre vonatkozik.
Komponens | Marcal
| Zala | Duna | Tisza
|
| min | max | átlag
| átlag | átlag | átlag
|
Vízhozam, m3/s | 0,45 | 34 | 5,4
| 3,57 | 2350 | 375
|
Vezetőképesség, µS/cm | 35 | 1139 | 910
| 697 | 371 | 279
|
Oldott oxigén, mg/l | 4,6 | 18,2 | 9,9
| 3,57 | 2350 | 375
|
Oxigéntelítettség, % | 53 | 171 | 92,5
| 39 | 95 | 128
|
Biokémiai oxigénigény, mg/l | 0,4 | 8,6 | 2,9
| 2,7 | 4,3 | 3,6
|
Kémiai oxigénfogyasztás (p), mg/l | 2 | 26 | 6,4
| 13,3 | 4,3 | 5,3
|
Kémiai oxigénfogyasztás (k), mg/l | 8 | 80 | 20
| 38 | 17 | 13
|
Összes nitrogén, mg/l | 0,07 | 17,5 | 4
| 1,29 | 2,14 | 0,87
|
Összes foszfor, µg/l | 98 | 3700 | 454
| 220 | 102 | 129
|
Coliform szám, i/ml | 0, | 1600 | 43
| 9,6 | 746 | 98
|
A Marcal forrásvidéki és felső szakaszának vízminőségéről nincs jelenleg elérhető adat, azonban a megfigyelések
alapján elmondható, hogy a Meleg-víz torkolatáig terjedő kezdeti szakasz vízhozamát az év nagy részében a Sümeg
felől érkező szennyvíz adja, így minősége is ennek megfelelő. A Karakóig tartó felső szakasz vizének állapota lefelé
fokozatosan javul, míg a II. osztályú minősítést éri el.
Az ajkai térség és iparvidék szennyvizeit összegyűjtő Torna évről-évre rosszabb értékeket mutat, a legtöbb tekintetben
IV, a tápanyagháztartás szempontjából 2001-ben a legrosszabb, V. osztályú lett.
A Torna vízhozama (jelen viszonyok között) többszörösen meghaladja a befogadó Marcalét, így annak torkolata alatt
gyakorlatilag a Torna vízminősége meghatározó a továbbiakban. A lassú vízfolyás (fokozott kiülepedés), és a sűrű
növényzet szűrőhatása miatt lefelé haladva némileg javulnak a minőségi értékek, de egyes befolyók alatt (Cinca, Kis-Séd)
visszaesés következik be. A folyó középső szakasza 2003-ban III. és IV. osztályú volt, az alsó szakaszon a
tápanyagháztartás vonatkozásában V. osztályú maradt.
2010. október 4.-én, a magyar történelem eddigi legnagyobb ipari-ökológiai katasztrófájában, az ajkai
timföldgyár vörösiszap-tározójának átszakadásakor a Torna és a Marcal élővilága teljesen kipusztult
a kiömlő anyag magas lúgkoncentrációjának hatására. Ezenkívül - a befogadó folyók megmentése
érdekében - keresztgátakkal segítették elő a vörösiszap, és a semlegesítésre használt gipsz leülepedését.
Bár a szennyezés levonulásával a lúgos kémhatás gyorsan csökkent, a nagy mennyiségú lerakódott iszap
a víz egyes kémiai paramétereit befolyásolta, és akadályozta a vízi életközösségek önregenerációját.
Ezért jelenleg (2011-ben) medertisztítás folyik, melynek során a folyó leginkább érintett szakaszán a
padkáról és a kisvízi mederből több fázisban eltávolítják és elszállítják a szennyező anyagot. A
kotrási munkálatok elkerülhetetlenül együtt járnak a megmaradó és újjáéledő fásszárú és vízi növények többségének
kiirtásával, így azokon a részeken, ahol már befejeződött a tisztítás, füvesítést és fásítást végeznek.
Többször felmerült, hogy az iszapmentesítéssel egyidőben lehetőség lenne az ökológiai szempontból is
megfelelőbb természetes mederviszonyok kialakítására, helyenként a meanderezés visszaállítására, de
ezek megvalósulásáról jelenleg nincs információ.
Térképek és ábrák összesített jegyzéke
A Marcal vízrendszerének térképe (2,1 MB, 2189x2189 pixel)
A Marcal vízgyűjtőjének felépítése
A Marcal vízgyűjtőjének felépítése (kisebb méret)
A Marcal hidrológiai hossz-szelvényei
A Marcal hidrológiai hossz-szelvényei (kisebb méret)
A Marcal vízrendszerének esésviszonyai
A Marcal vízrendszerének esésviszonyai (kisebb méret)
|
|