Eredettől torkolatig - végig a folyó mentén

<<< Vissza: Sümegprágától Sümegig Tovább: Kamondtól Celldömölkig >>>

Harmadik rész: Kisvásárhelytől Karakóig

Utunkat a Meleg-víz patak torkolatától folytatjuk. Innentől a Marcal - kissé kanyarogva ugyan - nyugatias irányt követ néhány kilométeren keresztül, Zala és Veszprém megyék határán. Az 1960-as évektől kb. 1990-ig a Meleg-vízen át érkezett a Nyirád környéki bauxitbányák által kitermelt nagy mennyiségű karsztvíz, ezért innentől a Marcal medrét is bővíteni, szélesíteni kellett, hogy alkalmas legyen a többletvíz elvezetésére. (Erről bővebben a Vízrajz-Felszín alatti vizek oldalon olvashatunk). A bányák bezárását követően a vízbevezetés is megszűnt, de a lecsökkentett karsztvízszint miatt az egykori, elapadt források sokáig nem tértek vissza, és napjainkban sem sokat javult a helyzet, mivel a nyirádi vízkiemelő kút ivóvízbázisként ma is működik, ezért a hozzá közeli források visszatérése kétséges. A mai meder méreteihez képest kevés a vízhozam, így emiatt - és a kis esés miatt is - a folyása az egész szakaszon lassú, a növényzet - ahol nem gondozzák a medret - túlburjánzik.
Ez ugyanakkor a folyó legegyhangúbb szakasza, végig nyílt területen, leginkább szántóföldek között halad, bár a szántók ritkán nyúlnak egészen a partig, legtöbb helyen, legalább az egyik oldalon változó szélességű füves rétsáv szegélyezi a vízfolyást, míg fák, bokrok csak ritkán árnyékolják. Ez a jellege itt, a felső folyás vidékén végig megmarad. Ennek feltehetően egyik oka lehet az is, hogy az 1998-2000-es években átfogó vízrendezés történt ezen a szakaszon, így a fás vegetációt bizonyára kiirtották.
A meder láthatóan szabályozott, de a rövidebb egyenes szakaszokat itt több kanyar töri meg, mint fentebb, a forrásvidéki, vagy lejjebb, a középső szakaszon.
A vidék jellemzően mezőgazdasági táj, apró falvakkal, melyek között hazánk legkisebb települései találhatók. A történelmi időkben a sümegi vár közelsége meghatározta az itt élők életét. Lakossága jellemzően katolikus vallású, csak lentebb, Rigácstól jelennek meg az evangélikus templomok is. A Marcal szabályozása előtt, a vizenyős, mocsaras völgyben még művelésre kevéssé voltak alkalmasak a földek, így az állattenyésztés és erdőművelés volt meghatározó, csak a folyó XX. század elején végigvitt rendezése után alakulhatott kis a táj mai képe.

Az összefolyástól kb. 1 km-en át fás, berkes sáv kíséri a vízfolyást, mígnem a Kisvásárhely-Gógánfa közti javított földút hídjához érünk.
A füves-sásos mederben a lassan folydogáló víz szinte eltűnik a növények között. Aszályosabb években a zöld növénytakaró teljesen befedte a folyót A kisvásárhelyi szakasz a híd felett, 2008 júniusában(1. kép, A kisvásárhelyi szakasz a híd alatt, 2008 júniusában2. kép).

A Marcal a kisvásárhelyi híd felett (2011) A Marcal a kisvásárhelyi híd felett (2011) A kisvásárhelyi híd, felülről (2011) A kisvásárhelyi híd, alulról (2011) A Marcal a kisvásárhelyi híd alatt (2011) A Marcal a kisvásárhelyi híd alatt (2011) A Marcal a kisvásárhelyi híd alatt, háttérben Fiatalospuszta házai (2011) A Marcal a kisvásárhelyi híd alatt (2011) Út a kisvásárhelyi hídtól Gógánfa felé (2011) Tájrészlet Kisvásárhely és Gógánfa között (2011)

Kisvásárhely
A Marcal melletti falucska az országban az egyik legkisebb, mindössze 1 utcája, 38 háza és 55 lakosa van. Első említése 1382-ból való. A 16. század során súlyos károk érték a községet, 1564-től török hódoltság alatt volt, 1635-re pedig már teljesen elnéptelenedett mintegy száz évre. A későbbiekben sem alakult ki önálló faluközösség itt, se temploma, se tanítója nem volt. Iskolája csak 1925-ben alakult. A 20. század elejétől folyamatosan az elvándorlás jellemzi a települést, az itt élő pár család pedig továbbra is kizárólag mezőgazdasággal foglalkozik.
A faluban egy harangláb, és egy zsidó temető található, melyet az utóbbi pár évben hoztak rendbe. A község és a folyó között, a híd mellett fekszik Fiatalospuszta, ahol néhány hangulatos régi lakóházat láthatunk.

Kisvásárhely határában veszi fel a Marcal a Bazsi környékéről érkező Tótvári-patakot.

Kisvásárhely, részlet (2005) Kisvásárhely, részlet (2005) Kisvásárhely, harangláb (2005) Baromfiudvar Fiatalospusztán (2008) Tájrészlet Kisvásárhely mellett (2011)

Zalagyömörő
A jobb parttól másfél-2 kilométerre fekszik Zalagyömörő.

Az írások 1423-ben említik először. Az 1848-as jobbágyfelszabadításig nemesi község volt, mely a török uralom alatt sem néptelendett el. Határa mezőgazdasági terület, főként szántóföldekkkel. Nevezetességei az 1788-ban épült római katolikus templom, és az északi faluvégen, nemrég kilakított Gondolat-tó, és szabadidőpark.

Táj Zalagyömörő környékén (2008) Katolikus templom, Zalagyömörő (2008) Útkereszteződés, Zalagyömörő (2008)

Mihályfa
A következő község a bal parttól alig több, mint 1 km-re Mihályfa.

A település neve 1340-ben bukkant fel oklevelekben Mihalfalwa néven. A község több, a középkor folyamán elpusztult település területét olvasztotta magába. Legendás népi hagyományként él még ma is, hogy a községtől keletre egy kisebb falu állott, melynek neve Misefa volt.
Az Erzsébet malom környékén szintén település állt egykor. A tatárok pusztítása után egy Mihály nevű birtokos a két kis falu lakóit arra kérte, hogy a felperzselt községek között építsenek egy új falut. A nép hálából ezt a települést Mihályfalvának nevezte el. Ezt a legendát írásos emlékek és ásatások is igazolják. Így az Erzsébeti dűlő területén volt Szenterzsébetfalu, melyet a 16. század közepén a török felégetett. Tótvár major mellett volt a hajdani Szentmárton község, és a Bécsi mező Újbécs falu maradványait őrzi.

Mihályfától északra a Marcal hirtelen északi irányba kanyarodik, és magába fogadja a Kovácsi-hely oldalában eredő Fenyősi-patakot, és innen teljes egészében ismét Veszprém megye területére lép. Ezen a szakaszon továbbra is teljesen nyílt terepen halad a folyó, szántók között, rétsáv által szegélyezve, medre nem mutat sok változatosságot, fák, bokrok is csak helyenként nőnek a parton.
Megérkezés Mihályfára (2005) Katolikus templom, Mihályfa (2005) Tájkép Kisvásárhely és Mihályfa között (2005)

Gógánfa
Gógánfa a Marcal jobb partján fekszik.

Az egyébként aprófalvas jellegű Felső-Marcal mellékének legnagyobb települése, a maga 312 lakóházával, és 770 fős lakosságával. 1281-ben Gógánfalvaként szerepel. A középkorban a Mihályfi, a Dömölki családok, és Gógán Mihály birtokolták. 1567-ben I. Miksa király Hosszútóti Györgynek adományozta. Ekkor 20 jobbágy élt itt. A falu környékének termőtalaja sosem volt túl jó, az áradások is sok kárt okoztak. A falunak 1599-ben már volt molnára, 1613-ban a Marcal vize hajtotta Ányos Kristóf kétkerekű malmát, ami 1705-ig szerepel az adójegyzékben. A török időkben a lakosság nagy része elmenekült, 1542-ben 8 lakott portája volt, 1588-94 és 1602-19 között nagyrészt lakatlan. A következő 50 év alatt a lakosság megháromszorozódott. Ezután a gyarapodás, fejlődés évtizedei jöttek, a XVIII.század végén fejlettségével kiemelkedik szomszédai közül. A településen egykor sajtgyár is működött.
Katolikus temploma 1767-ben épült késő barokk stílusban, amelyet Keresztelő Szent János tiszteletére szenteltek fel. A templom előtt 1782-ben készült barokk alkotás, Nepomuki Szent János szobra áll. Jelentősebb épületei közzé tartozik az 1780-ban épített, majd később klasszicista stílusban átalakított kápolna, a Gyömörey-kúria, illetve a Kisfaludy utca elején álló, egy régebbi épület helyén 1921-ben emelt Külley-kastély. Az 1930-as évektől iskola működik az épületben. Hajdanán a mainál nagyobb park vette körül, néhány szép facsoport még emlékeztet rá. A Gyömörey család kastélya arról nevezetes, hogy a fiatal Kisfaludy Sándor itt ismerkedett meg Szegedy Rózával, a Himfy szerelmei múzsájával, későbbi feleségével.

Gógánfai részlet a katolikus templommal (2011) Gógánfa, kápolna (2005) Legelő a gógánfai Marcal-parton (2011) A gógánfai híd felett (2011) A gógánfai híd felett (2011) A gógánfai híd (2005) A gógánfai híd alatt (2011) A Gógánfa-Dabronc közötti vasúti híd (2011) Tájrészlet Gógánfa határában (2011) Tájrészlet Gógánfa határában (2011) A gógánfai útelágazás (2011) Tájrészlet Gógánfa határában (2011)

Dabronc
Dabronc igazi Marcal-menti falu, a folyó szinte a "kertek alatt" folyik.

Neve a szláv dobry, "jó" szóból ered. Már 1198-ban írott forrás emlékezik meg a községről, mint a Türje nemzetség szállásbirtokáról. A következő században Türje Dénes, IV. Béla király ifjúkori barátja, a muhi vereség után egyike volt a király megmentőinek. Érdemei elismeréseként először szlavón bán lett, majd 1246-ban Magyarország nádora, s ő alapította Türjén a nemzetség monostorát. Dabronc - legalábbis részben - az apátság birtoka lett. Mai neogótikus temploma 1913-1917 között épült az 1902-ben innét Amerikába kivándoroltak anyagi segítségével. Orgonáját a pécsi Ingester József Fiai cég készítette, amelyet 2002-ben a Pintér házaspár adományából újítottak fel.
Hasonló utat járt be az immáron Dabronchoz tartozó Ötvös puszta is. Eredete ugyancsak az Árpád-korba nyúlik vissza, szintén a Türje nemzetség birtoka. A török időkben elnéptelenedett, s csak a XVIII. században népesül be újra. A Szegedy család mintagazdasága és (ma elhanyagolt állapotban lévő) kastélya, továbbá a Széchenyi kastély a század második felében épül, s ugyanerre tehető a pompás barokk műemléktemplom építése is, melynek falait eredeti Dorfmeister-freskó díszíti. A mintagazdaságot szervező nevezetes család kastélyában töltötte életének nagy részét a költő, Kisfaludy Sándor múzsája, Szegedy Róza.

Dabronc előtt keresztezi a folyót a Celldömölk-Zalaegerszeg vasútvonal.

Dabronci részlet a katolikus templommal (2005) Dabronci részlet (2005) Útmenti kereszt Dabronc faluvégén (2011) Elhagyva Dabroncot (2011) "Életkép" Dabronc határában (2011)

Dabronc és Hetyefő között egy kis mezei földút vezet át a folyón, itt készültek következő képeink. A parton már megjelennek néhol a fák, de hosszabb összefüggő fás szakasz még nincs sehol. A völgy ezen szakaszát jobbról lankás domboldal kíséri, melyen, - távolabb - kisebb erdők látszanak.

A Marcal völgye Dabronc alatt (2011) A dabronci mezei híd (2011) A Marcal a dabronci mezei híd felett (2011) A Marcal a dabronci mezei híd alatt (2011) Tájrészlet a Marcal mentén Dabronc alatt (2005)

Hetyefő
A Marcal völgyének kanyarulatánál, ahol egy kis ideig keletre tart a folyó útja, fekszik a mindössze 80 körüli lélekszámú Hetyefő.

Az aprócska falu történelmi múltja a XIII. század közepéig nyúlik vissza, első hiteles oklevelek 1241-ben említik először Terra Heghe néven. A település legrégibb épülete az egykori majorság, a 18. századi eredetű épületrészei ma is láthatók.

A falukép az 1780-as éveket követően alakult ki, s eredeti falusias jellegét máig megőrizte. Fa haranglábát az utóbbi években régi helyére építették át, ma is Hetyefő közepén áll gondozott környezetben. A településtől északra erdő nő, közel 100 éves akác, tölgy állománnyal. Természetvédelmileg is értékes tájelem a temető mögötti, beerdősült volt homokbánya.
Hetyefő két falurésze között folydogál a Marcalba a Vörös-víz patak.
Hetyefőtől Megyerig a völgy jobb partján emelkedő domboldalt füves rét és túl rajta kis erdősáv szegélyezi. Megyer előtt rövid szakaszon az erdő a partig ér.

Hetyefő látképe (2011) Hetyefő, utcakép (2005) Hetyefő, harangláb (2005) Tájrészlet a Marcal mentén Hetyefő és Megyer között (2011)

Ukk
Ukk hosszan elnyúló község a folyó jobb partjától másfél km-re, a vasútvonal és a 84-es főút között.

Hiteles oklevelek 1268-ban említik meg első ízben Terra Vck néven. Korai birtokosa az Ukky-család volt. A török időkben elnéptelenedett, sokáig csak mint pusztát tartották számon. Az 1830-as években a Bertény-tó lecsapolása után indult fejlődésnek a falu, és gyarapodott a lakosság is.
A település kúriáiról legkorábbi adataink a 18. század legelejéről valók. 1700-ban a faluban Bezerédi István nemesi kúriát birtokolt és földesúri majorsága volt. 1770-ben már állhatott a két Gyömörey és az eredetileg az Osterhueberek által emelt Szalay-féle kúria, mely jelenleg műemlékvédelem alatt áll. A római katolikus templom mellett található a "Babás-kastély", amely az 1857. évben kiadott kataszteri térképen már fellelhető. A község főutcájának északi oldalán álló földszintes, nyeregtetős épületet egykor feltehetően a Szentgyörgyi Horváth család építette. Egykor díszes park övezte, nyugati homlokzatát szobrok díszítették. Mára a kert (díszpark) eltűnt, az épületet teljesen átalakították, egykor szobrainak egy része a római katolikus templom udvarán, illetve a torony mellett befalazva látható.

Tájkép Zalagyömörő és Ukk között (2008) Ukk, utcakép (2008) Ukk és Rigács között, a Bertényi-ároknál (2008) Tájrészlet Ukk és Rigács között (2008) Tájrészlet Ukk és Rigács között, háttérben a Rendeki-hegy (2008) Tájrészlet Ukk és Rigács között, háttérben az Agár-tető (2008)

Megyer
A Marcal bal partján fekvő falu 20-25 házával és alig 30 fős lakosságával Magyarország egyik legkisebb önálló települése.

Először 1332-ben említik meg az oklevelek Megyer néven. Ekkor a debrentei vár tartozéka, a Himfi-család birtokában. Mátyás király 1464-ben a Kanizsaiaknak adta. Hosszú ideig a Megyeri-család birtoka volt. Neve a megyer törzsnévből keletkezett. A török időkben Megyer a sümegi vár "kapuja" volt, és mint ilyen el is pusztult. Gyakran keresték fel az eldugott kisközséget a betyárok, akik a falu juhászaival tartottak kapcsolatot.

A település mindössze két utcácskából áll (Fő utca és Új utca), rendezett, ápolt képet mutat.
A település vezetőinek célja, hogy visszaállítsák Megyer XIX. század végi állapotát, valamint egy Európában is ismert gasztronómiai-kulturális falu létrehozása, ahol a helyi és a környék konyhaművészetének, kulturális tradícióinak bemutatása folyhat.
Megyer déli végén, a Marcal-parton lovasklub működik.

Megyer, utcarészlet (2005) Megyer, utcarészlet (2005) Megyer, utcarészlet (2011) Megyer, buszmegálló (2011) A Marcal a megyeri híd felett (2011) A Marcal a megyeri híd felett (2011) Az őszi Marcal a megyeri híd alatt (2005) A Marcal a megyeri híd alatt (2011) A Marcal a megyeri híd alatt (2011) Megyeri határ (2011)

Rigács
Utunk következő állomása Rigács, a Marcal jobb partján.
Itt vezet át a folyó felett a Celldömölk-Tapolca vasútvonal, és a 84-es fűútvonal. A folyó innentől határt képez Vas és Veszprém megyék között.

A régi Rigács 1348-ben tűnt fel először a korabeli oklevelekben, Rygach formában. Neve szláv eredetű. Kezdetben a Rigácsi - másként Terkenci - család birtokolta. Még 1496-ban is övék volt a határ. 1622-ben a Marcal folyó menti malmáról írnak. A régi település a török időkben pusztult el, nyomai még ma is látszanak.
Az új falut - 1715 után - a nemesek építették fel. Első lakói Ferenczy-, és Németh nevű családok voltak, s ma is több ilyen nevűek élnek a faluban. Az ő idejük alatt - a 18 század második felében - települt be Rigács magyar ajkú katolikus és evangélikus lakossággal. Ekkor a népesség java evangélikus, volt templomuk és iskolájuk. Mai temploma a 18. század első harmadában épült, evangélikus temploma az 1800-as évek végéről való.

A falut elkerüli a 84-es fűút, egy bekötőúton érhető el. Határában a Marcal egészen Zalameggyesig északkeleti irányt követ, mellékén a vasúti híd feletti részen balról erdők, lejjebb szántóföldek, jobb parton rétek húzódnak. A meder erősen benőtt vízinövényekkel, a víztükör szinte csak az új vasúti híd alatti betonozott részen látható.

Rigács, evangélikus templom (2008) Rigács, világháborús emlékmű (2008) Rigács, utcarészlet (2008) Rigács, katolikus templom (2008) A Rigács melletti vasúti híd (2011) A Rigács melletti vasúti híd és a 84-es út hídja között (2011) A Rigács melletti vasúti híd és a 84-es út hídja között (2011) A Rigács melletti 84-es út hídja alatt (2011) A Rigács melletti 84-es út hídja (2011) A rigácsi hídon (2005) Tájkép Rigács határában (2008) A a rigácsi híd felett (2008) A rigácsi hídnál (2008) Az őszi Marcal a rigácsi híd alatt (2005. október) A rigácsi híd alatt (2008. június) Tájkép a Somlóval (84-es híd, 2011) A távolban Nemeskeresztúr templomtornya (84-es híd, 2011)

Zalameggyes
Tovább követve a folyó mentét, a néhol fák, bokrok árnyékolta partokon, rétek, szántók között hamarosan Zalameggyesre érkezünk. A ligetes folyómellék közelében fekvő szép, rendezett, kicsiny falunak mindössze 30-egynéhány háza, 3 utcája, és kb. 60 lakosa van, viszont kis mérete ellenére két templommal is büszkélkedhet.

Meggyes 1357-ben tűnik fel először Meggyesi János birtokában, majd 1370-ben a Meggyesi család hat ága osztozott rajta. A "meggy" szavunk régi helyneveinkben gyakori névelem, képzős változata olyan helyet jelentett, ahol sok meggyfa volt. A település a török hódoltság idején elpusztult. A lakatlanná vált falu csak a XVIII. század közepén népesült be. Földbirtokosai ebben az időben a Dóczy és a Forintos nemesi családok voltak. A községben 1770-ben két takács és két kocsmáros élt. A lakosság földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott. A földművelést nehezítette a Marcal gyakori áradása és a magas talajvíz. Katolikus és evangélikus templomai 1938-ban épültek.

A falu határában a Marcal észak felé fordul, és ezt az irányát egészen Külsővatig, majdnem 30 km hosszan megtartja.

Tájrészlet, Rigács és Zalameggyes között (2008) Tájrészlet, Rigács és Zalameggyes között (2008) Zalameggyesi táj (2008) Zalameggyes, utcarészlet (2008) Zalameggyes, részlet (2008) Zalameggyes, részlet (2008) Zalameggyes, "sikátor" (2008) Zalameggyes, "sikátor" (2008) Zalameggyes, részlet (2008) Zalameggyes, részlet (2008) Zalameggyes, egykori(?) vegyesbolt (2008) Zalameggyes, részlet (2008)

Hosztót
Hosztót egy kicsit távolabb, 2 km-re található a Marcal jobb partjától, Zalameggyes és Zalaszegvár között, egy dombhát aljában.

Neve a magyar "hosszú" melléknév és a "tót" népnév összetétele. Első lakói délszláv tótok voltak, akik Szlovéniából települtek ide a XI. századi katonai jellegű telepítések idején. Földjét 1271-ben vásárlással szerezték meg a Szalók-nemzetség tagjai. Ettől kezdve a középkorban a Szalók nemzetség faluról elnevezett ága, a Hosszútóti család birtoka. Hosztótot 1737-ben újratelepítette Kelcz Ádám födesúr. Az új telepesek zömében németek voltak.
A település legjelentősebb építészeti értéke a középkori eredetű római katolikus templom, melyet Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték fel (műemlék). Átvészelte azt az időszakot is, amikor a lakosság a török hadak nyomására 1662 és 1720 között elhagyta a falut és a szomszédos Szegvár környékén húzódó mocsaras területre költözött.
A település faluképe az 1720 után történt újratelepítést követően alakult ki. Hosztót egyutcás falu, utcavonalas beépítéssel. A falu első házai a templomdomb nyugati oldalán, a "felsőszeren" épültek. A régészeti kutatások itt talált 15-17. századi leletanyaga is ezt erősíti meg.

A település legfőbb tájképi eleme a templomdomb és temetőkert az idős tölgyfákkal.

A távolban Hosztót házai (2008) Tájrészlet, Zalameggyes és Hosztót között (2008) Tájrészlet, Zalameggyes és Hosztót között (2008) Hosztót, utcarészlet (2008) Ahol egykor egy család élt... (Hosztót, 2008) Hosztót, gyalogút a templomdombra (2008)

Zalaszegvár
Továbbhaladva a rétek, legelők közötti folyóparton, hamarosan közelebb érnek a megművelt táblák, és a jobb parton Zalaszegvár következik.

Nevét a Marcal folyó és a Torna patak szegletében épült egykori erődítményről kapta. A természettől élvezett bizonyos védelmet, és ezért épült fel itt a XV. század közepén a Csép kastellum, mely a Marcal átkelőhelyének védelmét szolgálta. Zeguár néven említi egy oklevél 1396-ban. A vár a középkorban jelentőségét elveszítette és elpusztult. Hosszútóti Pál építette föl újra 1660-ban. Ettől az időtől az elpusztásodott Hosztót lakói átköltöztek a védett Szegvárra.
A falu népe sokáig a végváriak életét élte. A török időkben palánkkal védett hely volt, sikeresen védte magát a törökök ellen, katonái még az 1700-as években is fegyvert forgattak. Ezalatt az ősi római katolikus plébánia elpusztult (1556), majd a lakosság fokozatosan áttért az evangélikus hitre, és a régi templommal szemben fából és paticsfallal felépítette saját templomát, mellette haranglábbal, majd 1744 táján épült fel másik templomuk, melyet Gyulai Gál Gábor építtetett. A mai templom, Jézus Szíve tiszteletére 1909-ben épült, öt falu részére.

Zalaszegvárra érkezünk (2008) Zalaszegvár, részlet (2008) Zalaszegvár, világháborús emlékmű (2008) Zalaszegvár,  templom (2008)

Zalaszegvár és Nemeskeresztúr között a Marcal medrét a növényzet (sás, nád) még az eddigieknél is jobban ellepi, így az teljesen eltűnik szemünk elől, csak az üdébb zöld sáv árulkodik arról, merre is tart a folyó a szántók, mezők között.

A növényzet közé rejtőző Marcal a Zalaszegvár és Nemeskeresztúr közötti híd felett (2008) A zalaszegvári híd alatt néhol a víz is előbukkan (2008) A Marcal a Zalaszegvár és Nemeskeresztúr közötti híd alatt (2008)

Nemeskeresztúr
Zalaszegvárral szemben, a Marcal bal partján, Vas megye délkeleti sarkában fekszik Nemeskeresztúr.
Határa többnyire enyhén hullámos síkság. A folyó egykori ártere ma mezőgazdasági művelés alatt áll, míg a községet észak és dél felől nagyobb erdőtömbök fogják közre.

A települést először 1332-ben említik az írások Sancta Crux alakban, magyarul 1465-ben írták le (Kerezthwr). Neve utal történetére: birtokosai helybeli köznemesek voltak, a Szent Kereszt felmagasztalásának szentelt római katolikus temploma már a 14. században állt, mai alakját az 1745 körüli újjáépítés során nyerte. 1704-ben Gróf Károlyi Sándor, Rákóczi fejedelem vezérlő tábornoka az akkor Németkeresztúrnak nevezett településről, mint a kuruc hadsereg dunántúli kiképző táborából bocsátotta ki a hadsereg szabályzatát és a katonai eskü szövegét.
A 17. század közepén csaknem elnéptelenedett a falu, míg ma több, mint 350-en élnek itt.
A hozzátartozó egykori Alsókeresztúr neve 1549-ben bukkan fel először. Korábban a somlói, majd a jánosházai uradalom része volt, de a Fitos családnak is voltak itt birtokai.
A falu építészetében már a Vasi-Hegyhát hatása érződik: telkei lazábban beépítettek, a házak előtt gyakoribb a kiskert. A faluképben nem a Kemenesaljára jellemző falazott kerítések dominálnak, a régi portáknak inkább léc- és sövénykerítése van.

Nevezetességek:
- Római katolikus templom: a régi Árpád-kori templom helyén épült 1744 és 1746 között. A korabeli leírás szerint fatornyos és boltíves szentélyű volt.
- Nepomuki Szent János szobra: a két falurészt, Felső- és Alsókeresztúrt kettéválasztó kis patak partján magas falazott oszlopon áll.
- Kossuth Lajos utcában található egy Mária-szobor Jézussal, az utca végében pedig Bertha Bulcsu író nagyszüleinek háza áll, ahova sűrűn visszatért. Emlékét márványtábla örökíti meg. A művelődési ház előtt a honfoglalás ezer éves évfordulójára az önkormányzat kopjafát helyezett el. A Millennium évében emlékparkot és Szent István parkot avatott a község lakossága.

Nemeskeresztúr, részlet (2008) Nemeskeresztúr, részlet (2008) Nemeskeresztúr, Mária-szobor (2008)

Karakó
Az alig 250 lakosú kis település a Marcal folyó partján, nem messze a megyehatártól helyezkedik el. A falu közelében egyesül a Marcal és legfőbb forrásága, a Torna patak. Ennek megfelelően a terület nagyrészt sík, egykori ártér, melyen ma többnyire réteket, legelőket találunk, de természetesen a síksági jellegből adódóan a szántóföldi, megművelt területek sem hiányoznak, a községtől délre pedig erdő fedi a tájat. A falutól északra halad el a 8-as főútvonal.

Karakó a vidék egyik legrégebben lakott helye. Történelmét és egykori jelentőségét fekvésének köszönheti. Itt volt ugyanis az akkor még mocsaras, szinte átjárhatatlan Marcal völgyének egyik legjelentősebb átkelőhelye. Felügyelete céljából nagy méretű, erődített földvár magasodott itt, melynek első említése 1137-ből való. A vár a 14. század végéig királyi birtok volt, akkor Zsigmond király Irnosd fiának, Lászlónak adományozta. Később Somló várának birtokaihoz csatolták. Jelentőségét fokozatosan elveszítette a kővárak építésével, de egészen a 17. századig mint erősség létezett. Vámszedőhelyként még az 1700-as években is évente 250-300 Ft-os jövedelemmel gazdagította tulajdonosát. 1277 december 20-án Karakón tartózkodott IV. László, itt fogadta királyi táborában Henrik bán fiait.
A község története szorosan összefonódik a váréval. Mint vámos hely, korábban fontos településnek számított, egyes vélemények szerint mezőváros is volt rövid ideig. A közeli Jánosháza felemelkedése azonban visszavett jelentőségéből. 1552-ben Magyar Bálint és vitézei csatát vívtak a törökökkel. 1555-ben a falu nagy részét végvári katonák pusztították el, majd sokáig, 1666-ig kénytelenek voltak a töröknek hódolni.
Birtokosai Kinizsi Pál és Magyar Benigna adományaként sokáig a pálos szerzetesek voltak, először a vázsonykőiek, majd a pápaiak gazdálkodtak itt. A rendek feloszlatása után a Kamara felügyelte a birtokot. 1707-ben Bottyán János harcolt Karakónál a császári csapatokkal. Katonáival visszavonult a sáncok mögé, ágyúit az út töltésének irányítva gyalogságával itt foglalt állást. Biztos védelmet talált a sáncok mögött, mert a császáriak azokat megtámadni nem merték.
1809. július 10.-én ismét jelentős csata színtere volt a környék, amikor Napóleon serege megverte a nemesi felkelőket a hídért folytatott küzdelemben.
Az 1848-as szabadságharcban felcsillant mégegyszer az öreg vár dicsősége, mikor a vasvári nemzetőrség tanyázott benne néhány hétig.
Római katolikus templomát az 1780-as években emelték. A hagyomány szerint pálos rendű barátok is éltek a faluban, a központban álló emeletes épületük ma is áll.
A község határában áll a 8-as főút mellett, a Torna partján a Dabrókai Csárda, ahol a 19. század végéig tartó betyárvilágban sok híres-hírhedt betyár megfordult, és keresett magának menedéket a Marcal mocsaras "bozótjaiban".
A Marcalon túl, az itt Bakonyérnek is hívott Torna vizén egykor vízimalom is működött.
Népi építészetünk történetében jelentős hely Karakó: innen származik a korábbi füstöskonyhákat felváltó szabadkémények. Paraszti körökben történt alkalmazására 1733-ból van már adatunk.

Nevezetességek
- Római katolikus templom: A Szent Mihálynak szentelt templomot az 1780-as években építették barokk stílusban.
- Pálos kastély: A pálos rend építette fel a XVII-XVIII. század fordulóján Karakón barokk stílusú kastély-rendházát. Napjainban italbolt működik benne.
- Nepomuki Szent János szobor (A Marcal hídjánál)
- Népi lakóházak a falu központjában

A Marcal a karakói kertek alatt (2008) A Marcal a karakói híd alatt (2008) A Nepomuki Szent János szobor a hídnál (2008) Az egykori, ma italboltként működő Pálos kastély (2008) Karakó, katolikus templom (2008) A Marcal a 8-as főút hídja felett, háttérben Karakó házai (2008) A 8-as főút hídja (2008) A Marcal a 8-as főút hídja alatt (2008) Tájkép Karakó határában a Somlóval (2008) A Marcal Karakó alatt, a Torna torkolata előtt (2008) A 69,5-ös folyamkilométerkő, a Torna torkolata előtt (2008)

Találkozás a Torna patakkal
Karakó alatt nem egészen 1 km-rel, egy rét sarkában található az a hely, ahol a Marcal egyesül a Bakonyból érkező Torna patakkal. Ennek vízhozama a befogadóét lényegesen meghaladja, annyira, hogy találkozásuktól a Marcal felső, pataknak minősülő szakasza véget ér, és innen már átlagos vízszállítása eléri a 2 köbmétert másodpercenként, tehát a "kis folyó" nagyságrendet.
Az összefolyás környezetén szépen megnőttek a fák az elmúlt évtizedekben, így 2011 őszéig szép árnyas lombok alatt találkoztak a vizek. A 2011. októberi vörösiszap-katasztrófa tönkretette ezt az idilli helyet, és innentől gyakorlatilag a folyó több 10 km-es szakaszát. A medertisztítás, füvesítés és újrafásítás nemrég fejeződött be.

Utunkat a következő oldalon innen folytatjuk - immár a Marcal középső szakaszán.

Találkozás a Torna patakkal (2008)


<<< Vissza: Sümegprágától Sümegig Tovább: Kamondtól Celldömölkig >>>
Ajánlott oldalak

A Marcal-medence honlapja, részletes leírásokkal, gyönyörű képekkel
Kemenesalja-Marcalmente kistérségek oldala
A Ság hegy honlapja

Aktuális vízállás (Mórichida)

Vízállás idősor (Mórichida)

Vízállás idősor (Gyirmót)

Észlelt vízállás (Karakó)

Távmért adatok (Karakó, Mersevát)

Észak-Dunántúli V. Ig.
Aktuális hírek,
hidrológiai tájékoztatók


Híreket, képeket, véleményeket a
webmester@marcal.hu
címre várok.
Köszönettel: a szerkesztő
webmester@marcal.hu