A Marcal folyó múltja - III. rész: A régi leírások tükrében

Az ősállapot korszaka

A Marcal szabályozás előtti világáról maradt fenn néhány korabeli feljegyzés, melyek, ha szűkszavúan is, de érzékletesen festik le az akkori viszonyokat.

Bél Mátyás 1735-ös kiadású Veszprém megye leírása című kötetében a Torna patak rákhalászatának ismertetése után a következő szavakkal folytatja:
"(...) Ugyanezt mondhatjuk a Marczal folyócskáról is, ámbár azt bőségben sokkal megelőzi, évente ugyanis számos teli szekérnyi rákot küld Bécsbe. Ugyanez vonatkozik a csíkokra, melyek sehol jobban nem tenyésznek. Medre ugyanis iszapos, mert posványos mezőkön halad át, kiárad, lomhán, megtelten folydogál, sokfelé áthágja partjait; megtartja ugyan medrét, de mindkét oldalon annyira kiárad, hogy szerteszét széles szegélyt vízzel borít és hallal teli sok belvizet kákával és náddal zár körül. Észrevehető ez az egész részen, amerre a medre halad; miután fölvette magába a Tornát, a partját folyamatos sorban megülő Kamond, Nagy- és Kis Perith, továbbá Egeralla, nemkülönben Adorján, azután Vath, Gergöli és Mihályháza falvakat s az egész vidéket elhatárolja Vas megyétől; kissé távolabb, a vízzel körülzárt Marczaltő falunál Sopron megyei vidékétől elválasztva, a Rábába ömlik."
Bél Mátyás 1740-es kiadású "Vas Vármegye leírása" című munkájában is említést tesz a "mocsaras Marczal folyóról".

Simonfi Zoltán pápai ferences rendi szerzetes Külsővaton volt plébános egy ideig, és az akkori (1809 körüli) állapotokról írta feljegyzéseiben:
(Belső-Vát) "...község közelében a Marczal mocsaras tóvá szélesedik, és ennek közepén van Bánd puszta, melynek helyén azonos nevű község feküdt, amelynek katholikus templomából a romokat még lehetett látni."
"A Marczalnak vize folyása... egy feneketlen mocsár és olyan tulajdonságú, hogy még a gyalog ember is a legszárazabb időben is nyakig belesüllyed."
"Sokkal könnyebb hidat verni a Dunán, mintsem a Marczal posványságán."

Az egykori mocsárvilágról és az általa okozott gondokról, melyek a lecsapolás szükségességét sürgették, ír a következő, 1800-as évek elejéről származó jegyzet:
"Az egész Marczali Mocsár, melly Megyernél veszi kezdetét, hol a Vas és Szala Vármegyék határai öszve ütköznek, a Marczal folyónak hosszában elterjed, mellytől nevezetét is veszi, egészen Marczaltőnél a Rába folyónak öszve folyásig mint egy 6 mértföldnyi hosszaságban; szélességében Vas, és Veszprém Vármegyében mintegy 600, egész 1600 ölnyire terjed, s igy boritja el ezen Vármegyéknek egy szembetünő részét.
Ez a Mocsár ezelőtt egészen viz alatt feküdt, a Marczal folyó egyébb patakokkal magára hagyattatott; a megáradt vizek, mellyek semmi gőzöktől nem tartattak fel, minden alacsony helyeken kiöntöttek, s a régi Mocsártavon kivül még nagyobb mocsárokat, tavakat, iszapárkokat formáltak, hol sem ember, sem állat nem járhatott a feneketlen mocsár miatt.
Az ártalmas, dögleletes kigőzölgések, mellyek az ily sok büdös, rothadt vizekből erednek, szomorú, és egészségtelen lakhellyé változtatták az egész tájékot. Illy sok álló, rothadt viz egyszersmint számtalan bogár férgeket (Insectum) nemzett, mellyek nyáron, és ősszel embernek, állatnak felettébb nagy terhére vannak. Az embernek a sok bogártól, szúnyogtól nem volt éjjel, nappal nyugalma; a marha pedig még többet szenvedett a temérdek közönséges Bagócstól (Rosbreme). Ennek a nagy Mocsárnak egy része kivagyon száradva, a másikát viz boritja. A kiszáradt része egy szembetűnő térséget foglal el, mert Marczaltőnél a déli sarkon veszi kezdetét, a Vas Vármegyei részen Várkeszőn, Egyházkeszőn, Gencsen, Högyészen, Szergényen; a Veszprémi részen Alsó-felső Görsönyön, Szélmezején, Kámondon, Békáson, Csobotházán, Gergelyin, Külső-Vathon által vonódik, s dél felé egész Belső-Vathig terjed."
(Gyurikovits György - Tudományos Gyűjtemény, 1820: Kivonat Pápa mezővárosról értekező, topographiai Históriának kézirataiból)

1836-ból származnak Fényes Elek alábbi sorai:
"Marczal, több Zala és Veszprém vármegyei patakból eredvén, s Keresztúrtól Marczaltőig egy széles határt von Vas és Veszprém vármegyék között. Folyása lassú, mégis áradásaival sok kárt csinál. Partjai, sőt egész környéke lapályos nádas, kákás, bozótos, ingoványos; hanem csíkokkal, tekenyős békával nagymértékben bővölködik."
A talajokról: "(...) a Marczal mentiben porhanyós, homokos fekete agyag. Levegője tiszta, egészséges, s azon mocsárok, mellyek a Marczal mentiben voltak; többnyire lecsapoltatván, már nem ártalmasok."
Máshol: "A Marczal szabálytalan s hajózhatlan kis viz, sok károkat okoz, s a Rábába folyik."

1838, Természet folyóirat, Honismeret cikksorozat, I. rész: Folyók, 37. pont: "Marczal. A Bakony ágazataiból ered Zalamegyében; két ága s a szintén Bakonybul jövő s Devecser és Vásárhely mellett folyó Tornával Tüskevár közelében egyesül. A Marczal hellyel közel, mint pl. Marczaltő s Malomsok vidékén csatornára alkalmaztaték mocsári kiszáritatása végett, mellyek egyébiránt Kocs és Merse körül még nagy kiterjedésüek; közel Győrhöz a Rábába szakad. A Bakonybul még több kisebb folyók erednek, mellyek számtalan malmokat hajtanak, s különböző irányt vesznek. Ilyen a Tapolcza melly a pápai kerteket öntözi, s Marczaltőnél a Marczallal összevegyül. Gerencze Bakonybél körül több kisebb patakbul támad, s szintén Marczaltőnél ömlik az emlitett Marczalba."
- Stancsics -

Vasárnapi Újság, 12. szám; Pest, 1855., március 25.
"A Marczal és melléke.
Hazánk több sás- és nádtermő lapályai közt ugy hiszem méltó figyelmet érdemel a Marczalnak Zala megyében kezdődő s Vas, Sopron, Győr, de leginkább Veszprém megyék határaiban nyomasztón uralgó posványsága: mert ha nagy magyar folyónknak a Tiszának árja által eddig haszontalan földterület mekkoraságánál kevesebb is az egész : mindazáltal néhány ezer holdat foglal el hiában -hosszát négy mérföldnyinek, szélességét hol többnek, hol kevesebbnek, de Csögle, Egerallya, Pirit, s Adorjánháza, Veszprém megyei helységek határainál fél mérföldnyinek bízvást tarthatjuk. S illy jelentékeny mennyiségű föld idáig is nagyobbrészint mocsár, - hol egy kis értéktelen sáshoz is nagy mesterséggel juthatni - nyárban a nadályfogás s rákászat, mint szinte a kevés és sár ízű hal is a téli csikaszáttal együtt haszonvételnek se mondható. Gondoltuk, tán esete nincs a Marczalvizének, melly által könnyen futhatna a Rába ölébe, azért maradt eddig szabályozása, de ezt még szakértőktől hivatalosan nem hallottuk, noha már egy párszor küldöttség ült egybe, e káros viz szabályozására működni akarván. Kénytelenek vagyunk hát azt hinni: azért nincs még eddig is kiszárasztva a Marczal, mert e bozótos ingoványból, kevés ollyan nagyobb birtokú uraságnak volt kedve szerezni, a kinek számító értelmisége a jövőért is kész volna áldozni, mert különben buzgó akarat, kitartó erő okkal móddal a sok lehetetlennek látszott, de még is létesült dolgok után e szabályozást is kivihetné. Leginkább közrendű birtokosok, kiket közelebbről érdekelne e viz szabályozása- ezen uraimék pedig nagyobbszerü vállalkozásra idáig a magok jobbvoltáért se voltak hajlandók; sőt igy is nyilatkoznak némellyek "igy hagyták apáink, igy vesződjenek vele fiaink". - Szerencsétlenek! nem gondolják meg, milly roppant különbség van a mostani és egy kis áldozattal megtörténendő szabályozás után lehető haszonvétel közt. A Marczal melléke, mint érintem már, többnyire mindenütt áldásos, s téréin meglehetős szorgalmú, s több egészen nemes helységeket táplál, hol a vagyonosság a lakosok udvarain, különösen öltözetjein az idegen előtt is gyanítható - lakmározni, gazdag paszitákat a magok megerőtetésével is tartani, kivált az előtt kedves szokásuk volt. A pálinkát, nők mint a férfiak örömest iszszák - a már a kis gyermekkel is itatják - ugy tartván, hogy a rossz kigőzölgésü s ködös Marczal mellett a nélkül meg nem élhet. (...)

Tájleírások az 1800-as évekből

A következő idézetek már azokból az időkből származnak, amikor megkezdődött a Marcal vizeinek csatornákba terelése, de a mocsárvilág, területileg lecsökkentve bár, de sokfelé még őrizte régi arculatának maradványait.

Hunfalvy János: A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása című, 1864-ben kiadott művének 2. kötetében olvashatjuk a következőket a korabeli tájról:
"A Rába oldalán, már Koronczo környékén, nagy vízáramlások által mélyen barázdált, hullámos vidéket találunk, melyen sok helyütt a futóhomok mutatkozik. Odább D-re és K-re mind nagyobb és sűrűbb földhullámok és domborodások váltakoznak téres síkokkal és lapos hajlásokkal. Azon domborodások a Bakony-Vértes hegylánczolat nyúlványai; hol csoportosan, hol egyenkint mutatkoznak a síkságot megszakasztva és szegélyezve. Általában a síkság déli része Ny., K. és D. felé mind dombosabb alakot ölt magára s lassankint a határozott domb- és hegyvidékre változik át. A Marczal és Rába mentén és ártérein többnyire buja növényzettel fedett posványok terülnek el, váltakozva dús kaszálókkal és szántóföldekkel; helyenként kisebb-nagyobb erdőségek sötétlenek, melyek a hátasabb vidékeket, a domb- és hegycsoportokat foglalják el, míg a dombozatok lejtőin többnyire szőllők díszlenek; végre kisebb-nagyobb területek futóhomokkal fedvék, mely vagy egészen sivár, vagy csak gyéren van benőve sajátságos növényekkel. Koronczo környékén és másutt a futóhomokot megkötötték, midőn, mint azt már megemlítettük, a homokterületeket beültették, éspedig nyár, fenyü és más fákkal.
A Marczal két oldalán elterülő hullámos síkságot a feljebb leírt kúp alakú bazalthegyek, a Sághi és két Somlyói hegyek jellemzik. A Rába és Marczal között elterjedő, hosszukás négyszög alakú síkságon már hosszabb és terjedelmesebb, erdős földhullámok domborodnak. A Kemenes a környező alsíknál csak néhány lábban magasabb, és lapos kavicszátony, melynek nagysága körülbelül 4 négyzetmérföld. Alatta a termékenységéről híres Kemenesalja terül."

"A Marczal mellett nevezetesen Külső-Váth, Egeralja, Adorjánháza, Gergely, Marczaltő, Alsó- és Felső-Görzsöny mellett vannak tőzegtelepek. Sőt, az egész Marczal vízkörnyékén a mélyedések részint valóságos turfával, részint más tőzegterményekkel telvék. De az egyes telepek csekély kiterjedésűek s távol esnek egymástól. A turfa rendesen termékeny láprét, sőt legelő alatt is fekszik. Igy Marczaltőtől DNy-ra Egyházas-Kesző felé egy terjedelmes rét gyepe alatt 5 láb vastag turfatelep terül el. A högyészi völgyteknőben, Szergénytől DNy-ra kaszálók és legelők alatt van egy terjedelmes tőzegtelep, mely árkok által fel van tárva; turfája könnyű, rostos, világosbarna. Zala megyében a marczali mocsárok egészen Sümegh tájékáig nyúlnak. Sümeghtől DNy-ra egy nagy tőzeglapály terjed el, mely most ki van szárítva s termékeny szántófölddé változtatva, s melyen még csak itt-ott találni egyes turfa részleteket lápfölddel váltakozva. Ezen mocsárvidéken nevezetesen Csap, Benedek, Rigács, Meggyes és Szegvár helységek határaiban, a Kigyósvíz mellett, azután Sárosd és Galsa határaiban vannak ingoványok. Kígyósnál a Hany is lápas, s Devecser felé a dombos vidéken is találkoznak zsombékosok."

"A Rába és Marczal mellékei sok helyütt posványosak A Marczal posványsága Vas és Zala megyék egybeszögellésétöl Megyertöl kezdve 6 mfldre egészen Marczaltöig ért s Vas és Veszprém megyékben 600 Ili 00 ölnyi szélességre terjeüett E mocsár kisebbítésére Mezőlaknál és Marczaltönél összesen 3100 ül hosszú csatornát ásatott gr Eszterházy Miklós özvegye."

(Az árterekről:) "(...) A Marczal mellett D.-re Megyesig, s még odább Ukk és Prága között is széles területet fednek; a Torna mellékén Ny.-ra Devecserig ér az áradmányi öböl, a Tapolcza mellett Pápán túlig, a Gerencze mellett Malomsoktól DK.-re Ugodig, azután Szemerétöl N. Démig, a Zala mellett N. Rákostól és Zalabértöl K. Komáromig, a Balaton nyugati sarkán Keszthelytől és Páhoktól Nemes-Hidig terjednek az áradmányi rétegek."

(A Bakony hegységről): "A hegység éjszaki oldalán a rendetlen kanyargású Marczal a főfolyó. Garbo felől É-ra kanyarodik s Marczaltőnél az Öreg-Rábával egyesül. Beléje ömlenek: a Prágai, Rendeki és Kajáni erek egyesüléséből támadó Vásárhelyi patak; azután a Szösz vidékéről Nyirádon át ÉNy-ra folyó Kigyós, melylyel a Város-Lőd vidékéről, ÉK-ről jövő s a Kab hegy felől eredő Padraghi és Bodéi patakokkal öregbedő Torna egyesül; továbbá a Hajagós, mely Becse és Noszlop felől Ny-ra s azután ÉNy-ra folyik; a Bittva, mely Iharkút és Csehbánya felől Ny-ra és ÉNy-ra kanyarodik; a Tapolcza, mely K. Tevel vidékéről ÉNy-ra kanyarodván Pápán keresztül folyik; a dühében mindent elborító, szárazságkor pedig sziklás medrében egészen eltünő Gerencze, mely az aklii és lókúti határban ered, s a sz. gáli hegyekről lezuhanó fekete Gerenczével és a Gellával egyesül. Ugyancsak a hegység éjszaki oldalán erednek: a Sághi vagy Lovászpatonai patak; a Fenyőfő, Gyiróth és Péterd felől jövő három csermely egyesüléséből támadó démi vagyis szemenyei Bakonyfolyás; azután a sokorói Bakonyfolyás; a Sz. Márton és Táp- Sz. Miklós felől jövő Pánzsaér; az ezeknél nagyobb s É-ra a Duna felé folyó Czuha vagyis Szuha, melyet a sikságon szintén Bakonyfolyásnak neveznek. Végre a Czonczónak számos mellékvizei is a Bakonyhoz tartozó hegyágazatokban erednek."

(A Rába mellékvizeiről): "Azután a posványos mellékü, szabálytan és hajózhatlan Marczal következik, mely a Bakony délnyugoti végén ered; forráscsermelyei Gogányfa mellett egyesülnek; a nyugati Vindornya-Szöllöstöl É-.ra Nagy Görbönél a Várasd hegyen ered, s É.-ra folyván a Döbröczei s néhány más apró vizzel egyesül; keleti forráscsermelye Tátika és Prága között ered s K. Vásárhelynek ÉNy ra tart, mielőtt ezt eléri a Nyirádi nagy erdőben eredő, Gyepű és Kajánfölde helységekig ÉNyÉ.-ra, azután pedig DNy ra folyó Pinkóczi patakkal egyesül, s azután az előbbivel találkozik. Az így támadt Marczal Dabroncz, Megyer, Rigács, Medgyes, Német-Keresztúr, Szegvár, Karakó, Mártonfa, Pálfa, N. és K. Kamond, Bába, Kócs, Belső-Váth, Merse és Külsö-Váth helységek mellett egészben véve É.-ra, azután Szergény, Hőgyész, Egyházas mellett ÉKÉ.-ra folyik, s Marczaltőnél az öreg Rábához közeledik, úgy hogy vizének egy része ásott csatornákon, melyek a környéket a kiöntések ellen biztosítják, beléje is ömlik. De a folyó maga még tovább folytatja útját s Ó Malomsok, Móriczhida, Rába-Sz. Miklós helységeket érintve az Öreg Rábával egyenköztüeg ÉK.-re tart, mignem Gyirmóth előtt beléje szakad."

Élet a Marcal mentén

Ma már kevesen emlékeznek - és ők is csak mások elbeszélése alapján - a Marcal szabályozása előtti életre. Más világ volt akkor, mindenütt a víz, nádas, mocsár uralkodott, távolabb hatalmas erdők borították a földeket. Az idetévedt idegen, - nemcsak a rossz szándékkal közeledő - könnyen sírját lelhette az ingovány mélyén. A helyet nem ismerőnek elég volt egyetlen vigyázatlan lépés, és a posvány halálos öleléséből nem volt menekvés. Az itt születetteknek jó barát volt a láp. Táplált, s ha úgy hozta a szükség, védett is. Tatár, török, s más martalócok elől biztos menedéket nyújtott a nádas, de a puszta életénél alig többet menthetett meg így a nép. A vész elmúltával hamu, üszkös falak fogadták a visszatérőket, de a romokon mindig újra megindult az élet.
Békésebb időkben csíkászok, pákászok csónakjai surrantak a nádas rejtekén, a falu népe pedig a gazdálkodás mellet a saját szükségletére halászott, gyűjtötte a különféle vízinövényeket. A mocsárban gödröt ástak, a csíkhalak oda mentek napozni, melegedni, és amikor már jó sokan odagyűltek, az emberek elrekesztették a gödör bejáratát, és már csak ki kellett szedni a halakat. A csíkkal készült káposzta emléke a mai napig fennmaradt.
A mocsaras részen három átkelőhely volt a régmúltban: Karakónál, (Merse)Vátnál és Marcaltőnél. A mocsáron túl hatalmas tölgyerdők sötétlettek, melyekben éveken át kint tanyáztak nyájaikkal a szarvasmarha- és sertéspásztorok. Sötét éjszakákon gyakran láttak a lápon kékesen remegő lidérclángot.
A Marcal csatornázása után eltűntek a mocsarak, s lassan elfogytak az erdők is. Sokáig állt még néhány óriási tölgyfa a falvak határában, ezeket a helyiek "tanú-fák"-nak nevezték. Régebben gyakran találtak többek között a Külsővatról Marcalgergelyi felé vezető út mellet egy "Odvacska" nevű virágot, amely a láp emlékét őrizte.

Ennyi maradt a régi világból, életből, mely mára csak megsárgult térképek lapjait böngészve, egykor élt emberek feljegyzéseit olvasva ölthet alakot gondolatainkban. Képzeletünk mélyén érezzük a 18. századi szellő simogatását, amint borzolja a vizeket és a fák lombjait, a nádasok árnyékában láthatjuk a víz titkos mély zöldjét, a hínárok vízalatti tündérvilágát, a part menti falvak szelíd, dolgos hétköznapjait, de a küzdelmes évszázadok vérrel és könnyel sújtott napjait is... - mely felett mindig győzött az önmagát újjáteremtő Élet.
Felocsúdva álmainkból, már egy más tájat látunk magunk előtt, mely egy új világ mentalitásának hatása alatt teremtetett, és miközben kicsit talán szomorúság árnya suhan át a szívünkön a régi őstermészet eltűnése miatt, nyitott lélekkel átérezhetjük ennek az újnak szépségét is.