Eredettől torkolatig - végig a folyó mentén

Bevezetés

Ez az oldal egy különleges célt tűz ki maga elé: fotókkal és leírásokkal szinte kilométerről-kilométerre követi végig a Marcal útját a forrásvidéktől a torkolatig. A képeket nézegetve egy virtuális túrát tehetünk, mialatt szemünk előtt növekedik az alig csordogáló kis ér "komoly" folyóvá. Láthatjuk majd, milyen tájakon, mely falvak határában halad el, mígnem a Rábához érkezik.
Vannak részek, melyről több fénykép van, itt kisebb lépésekkel haladunk majd (mint például a forrásvidéken), míg más helyeken még "hézagos" a fotóanyag, de a későbbiekben ezekről a szakaszokról is több kép kerül majd fel.

A fényképek, rájuk kattintva, nagyobb méretben is megtekinthetők, és az egy csoportba tartozó (egymás mellett, illetve alatt lévő) kinagyított képekre, vagy a szélükön megjelenő nyilakra kattintva lapozhatók.

Bízom benne, hogy szívesen fogadják a Természetet, vizeket szerető, környezetük földrajza, érdekességei iránt fogékony emberek ezt a különleges albumot.
Induljunk el hát a 100 km-es vándorúton - végig a Marcal folyó partján - EREDETTŐL TORKOLATIG.
Jó utazást!

Marcal.hu

Első rész: A forrás és környéke

A Keszthelyi-hegység
Utunkat a Keszhelyi-hegység északi peremén kezdjük. Ez a táj a tágabb értelemben vett Bakony-vidékhez tartozik, de attól egy kevéssé elkülönül: a Sümeg-Tapolca közötti árok választja el a Délnyugati Bakony idáig elnyúló, lealacsonyodó nyúlványaitól. Maga a Keszthelyi-hegység is két részből áll, melyek kőzettani felépítésüket és felszínformáikat tekintve egyaránt eltérnek egymástól. A Várvölgyi-medencétől dél felé egészen a Balatonig terjedő hegységtömb egy meredek peremű, dolomitból felépült fennsík, míg az északi, keskenyebb vonulaton bazalt alkotja a felszínt. Ez egyidős többek között a Balaton-felvidéki, és a kemenesaljai vulkáni szigethegyek kőzetanyagával, csak míg ott a bazaltrétegek jellegzetes kúp, vagy csonkakúp alakú tanúhegyek fedőkőzeteként maradtak meg, itt - a Déli-Bakonyhoz hasonlóan - kiterjedt lávatakarók képződtek.
A vonulat legmagasabb csúcsa a várromot hordozó 412 m magas Tátika. Nyugat felé a Kovácsi-hegy emelkedik, bazaltplatójának besüllyedéseiben kis tavak rejtőznek, peremének felszínét pedig sziklafalakkal és bazaltoszlopokkal ékes kőfolyosók, helyi elnevezéssel "bazalt-utcák" ékesítik.
A hegyeket nagyrészt összefüggő erdők fedik, a Tátikán védett ősbükkös található, míg a Szebikei, Uzsai és a Sarvaly-erdők híres vadászterületek. Az északi és a déli lejtőkön többnyire szőlők díszlenek.
A bazalt jó víztartó kőzet, így a hegyek oldalán számos kis, de egyenletes vízhozamú forrás fakad. Sajnos az újabb időkben nemcsak a szárazabbá váló időjárás, hanem a hegyek tetején működő bazaltbányák miatt a források száma megfogyatkozott, és a megmaradók vízhozama is sok esetben lecsökkent. A kőfejtők megváltoztatták a felszíni lefolyási viszonyokat, és gyakran a felszín alatti víztartók is sérültek - illetve hiányoznak. Emiatt száradt ki a Kovácsi-hegy legnagyobb, és egykor legértékesebb élővilágot tápláló tava, és ez okozhatta sok, valaha híres és jó vizű forrás (Hideg-kút, Sarvaly) időszakossá válását, kiapadását is.

A kezdet: a régi forrás múltja és jelene
A Marcal Sümegprágától délre, a Prága-hegy lábánál ered, ahol a lejtő már hullámos, lankás dombvidékbe megy át, mely hamarosan síksággá szelídül. A régi forrás a mainál kb. 1 km-re feljebb volt, ahol napjainkban a felhagyott bazaltbánya előudvara található. Egykor itt, a Prága-hegy erdős gerince alá benyúló kis katlanszerű völgyfőben, kb. 240 m tengerszint feletti magasságban, nem messze a szőlőhegy sarkától, erdei tisztáson egy forrás fakadt, melyet Kemence-kútnak neveztek. Nevét a kőből épített, íves, "kemence alakú" forrásházikóról kapta. Környéke gyakran volt pihenőhelye a messziről érkezőknek, a Sümeg felé tartó búcsúsoknak. Néhány idősebb még emlékezik rá, hogy a forrást hajdanán "Marcal" feliratú táblával is jelölték.
Az 1945-ben megnyitott sümegprágai "300-as bánya" megpecsételte a forrás sorsát. A bánya előudvara és kőtörője éppen e helyre került, így az eredeti forráshely megsemmisült, az előtörő vizet egy aknába vezették, melyből földalatti csövön került a bánya bejáratánál elhelyezett vízcsaphoz, mely a munkások ivóvízvételi-, és tisztálkodó helye volt. A vízfelesleg gumitömlőn, illetve az út alatt betoncsövön át került az innen induló kis árokszerű mederbe. (1. kép), (2. kép).
Napjainkra a forrás már kiapadt, feltehetően a hegy mélyét feltáró bánya olyan, maradandó sérülést okozott a forrás felszín alatti tároló- és áramlási rendszerében, hogy a víz többé nem jut el az egykori kilépési pontra. Ehhez még hozzájárulhatott a közelmúlt csapadékhiánya is. Hasonló sorsra jutott többek között a fentebb említett, közeli, eredetileg szintén a Marcalt tápláló Sarvaly-, és a vízválasztó túlsó felén fakadó Hidegkúti-forrás, bár ezek kő foglalata még megvan, régi bő vizük napjainkra már csak emlék.
A régi bányaudvart azóta benőtte az erdő, a sűrűből helyenként betonépületek maradványai, és egy rozsdaette transzformátor-oszlop tűnik elő. A kőfejtőhöz vezető út mellékét és az épületek környékét - minden jel szerint illegális - szemétlerakóhelynek használják...

A meder első, száraz szakasza
Az egykori bányaudvar helyén, ahol a kőtörő és tárolóhely volt, ma egy egyenletes, füves tisztás van, nyugati, szőlőhegy felőli szélén, az egykori meder feltételezett nyomvonalán bozót és cserjék által benőtt kőhányások, és árokszerű mélyedés. A bejáratnál levő, a régi forrásra épített vízcsapnak már nyoma sincs, ahogy a hajdanán még látható szivárgó víznek sem... a forrás már mindenestől a múlté. A bejáratot ugyan még sorompó zárja el, de ez könnyen megkerülhető, amint ez a nyomokból is látszik.
A bányaudvar bejárata előtt fordul el a szőlőhegy sarka felé a faluból felvezető - itt már - földút. Itt, az út mellett kezdődik elvileg a Marcal medre, egykor kis betoncsöves áteresz is volt az út alatt, mely a forrás vizét vezette át, de már nyoma sem maradt, betemetődött. A meder kezdetét csak alapos megfigyelés után lehet felfedezni, mivel az, vízfolyás hiányában feltöltődött, elsimult, és részben benőtték az akácfák (régen fasor volt, ma inkább kis erdősáv). Bal oldalán keskeny füves rész mögött a szőlőhegy domboldala emelkedik egy jellegzetes pincével (lásd a képeken), jobb oldalán pár m-re az erdősávtól a faluba tartó keskeny aszfaltozott út vezet lefelé.

Hamarosan egy kis nyíltabb rész következik (kaszáló), ahol a gyomos sáv jól mutatja a meder vonalát, mely szinte csak kicsiny határárok-szerű barázdára emlékeztet, magán viseli a mesterséges beavatkozás nyomait (egyenesítés). Semmi jel nem utal rá, hogy akárcsak időszakosan folyna benne víz; egy gyommentesebb átjárónál szinte el is tűnik (középső kép):

Ezt követően balról elmarad a közeli szőlőhegy, s mezők közé érünk. A kis árok alig felismerhető vonalát bozótos fás zóna szegélyezi, néhol már feltűnik egy-egy jegenyenyár is a sűrűben, jobbról a keskeny aszfaltút kíséri mintegy 1 km-en át a faluig.

A kis árkon 3 helyen vezet át átjáró, az aszfaltút felől a "meder" bal partján levő rétekre, földekre, ezek közül az elsőt örökítik meg képeink. Ez a "Marcal első hídja" megtisztelő címet viselhetné, csak éppen víz még nincs, a meder nyoma is alig vehető észre a bokrok és fák között, és a kis áteresz betongyűrűjét sem könnyű felfedezni, mivel jórészt betemette a föld, és benőtte a gyom.
A harmadik kis átjárónál már üdezöld fűfélék(?) nőnek az árok helyén, itt közel már a felszín alatti víz... és ezután a meder nyomvonala már kicsit mélyül, mígnem időszakos, nedves talajú vízmosássá válik.

Az élő forrás
Már 100 m-re sem járunk a falu szélső házaitól, amikor az árok gyorsan kimélyülő részén meglátjuk a víz első megjelenését. A kiszélesedő erdősávban, sűrű fák árnyékában, kb. 184 m tengerszint feletti magasságban, 2-3 m mély vízmosta mederben található természetes állapotú forrás hozamát nehéz megbecsülni, mert több szemmel látható, apró szivárgás alkotja a kis "tócsát", mely aztán gallyak, avar és levelek között folydogál tovább. Peremén észrevehetők az apró örvények, ahogy a földből előszivárgó víz mozgásra készteti a felszínét (Video). Itt jön világra, és indul a Rába felé tartó 100 km-es útjára a csekély vizű kis erecske, mely e rövid szakaszon természetes medrében kanyarogva folydogál, hol összeszűkül, s szinte elbújik, elveszik a faágak, levelek, növények indái és az avar alatt, hol majdnem méteres kis tócsákat alkotva lelassul, felduzzad az idős fatörzsek tövénél.

Az első száz méter a faluig
Az újszülött folyócska az erdős vízmosás mélyén folydogálva rövid természetes - vagy inkább természet által visszahódított - "korszakát" éli, míg a faluba nem ér. A fák között csak néhány alig kivehető "vadcsapáson" lehet haladni a patak mellett, ágak alatt bújkálva, de sajnos a település közelsége itt is látszik, mert néhány helyen feltűnik egy-egy lerakott hulladék, néhány fára szegezett oda nem illő tárgy, de még egy kis "gyaloghíd" is...

Jobb parton a fák közül kitekintve feltűnik az első lakóház az út mellett, közelében egy feszület.

Elérkeztünk tehát Sümegprágára, az első Marcal-menti faluba. Innen folytatjuk utunkat a következő albumban, tovább a forrásvidéken.