Kis-Séd (Mezőlaki-Séd)

Általános adatok

• Hossz: 24 km (Vituki); 26,2 km (gannai eredettől), 24 km (Attyapusztától), 26,4 km (Asszonykai-pataktól) /saját mérések/;
  
• Vízgyűjtő terület: 189,1 km² (VGT adat)
  
• Eredet magassága: 225 m (gannai eredet), 178 m (Attyapusztai forrás), 218 m (Asszonykai-patak)
  
• Torkolat magassága: 119 m
  
• Összes esés: 106 m
  
• Átlagos esés: 3,9 ezrelék
  
• Vízhozamadatok (Borsosgyőr, 1961, VITUKI):
  LKQ: 0,015 m³/s;
  KQ95%: 0,04 m³/s;
  KÖQ: 0,12 m³/s;
  NQ50%: 8,0 m³/s;
  NQ2%: 24,0 m³/s
• Középvízhozam a torkolatnál (Pápai-Bakony-érrel együtt, VGT adat, 2000-es évek): 0,21-0,23 m³/s;
  

A Kis- (Mezőlaki-) Séd a Marcal mellékvize, Pápakovácsi felett ered, Pápát délről kerüli el, és Nemesgörzsöny határában érkezik torkolatához. Sok tekintetben összefonódik sorsa a Tapolca patakkal, a bauxitbányászat miatti karsztvízszint-süllyesztés és a szabályozások a vízfolyás életébe jelentős változásokat hoztak.

Történeti adatok
A vízfolyás eredeti neve egyszerűen Séd, Séd-patak, a népnyelvben ma is így fordul elő. A séd régi magyar szavunk, a Bakonyban és a Balaton-felvidéken többfelé előfordul, és patakot jelent. A ma hivatalosan használatos Kis-, Mezőlaki- előtagot a Veszprémen átfolyó, (nevezetesebb) Séd-től való megkülönböztetés miatt kapta.
A patak ősi állapotában Tapolcafőtől dél-délnyugatra pár km-re, Pápakovácsi felett, Attyapuszta akkor még nagyrészt szőlők szegélyezte környezetében előtörő karsztos forrásokból eredt, itt 2 forráság, és Attyapusztánál egy nagyobb, langyos vizű (16 C fokos) forrás (mely egy kisebb tavat is táplált) találkozott. A híresebb, szomszédos tapolcafői források mellett itt volt a Bakony peremvidékének másik jelentősebb olyan pontja, ahol a mélységben áramló karsztvizek felszínre törtek. A vízhozama már itt akkora volt, hogy több malmot hajtott, de malmok sora épült a vízfolyás mentén Pápakovácsi, Nóráp, Kéttornyúlak falvak határaiban is. Az 1800-as évek közepéig malom működött még a Gyulamajori-patak mellékágán, a Kalapács-éren is. Nóráp közelében már az 1700-as évek végén halastó (és malomgát) volt a patakon, mely mocsaras völgyén végigkanyarogva, Borsosgyőrtől északra a Tapolcába torkollt. Mai alsó szakasza Borsosgyőrtől lefelé egy akkoriban még különálló, jelentéktelen mocsaras medrű kis ér volt, melybe csak később, a szabályozás után terelték át. A korabeli térképek bizonysága szerint ez az átterelés a XIX. század közepe táján lehetett, itt ugyanis már Borsosgyőr alatt, elkerülve régi torkolatát nyugatra kanyarodik a meder, és nagyjából a Tapolca folyásával párhuzamosan tart egészen a Marcalig, melyet Nemesgörzsöny határában ér el. Így az 1800-as évek közepétől a Kis-Séd befogadója a Tapolca helyett közvetlenül a Marcal lett. Ezen újabb alsó szakaszt sokáig még Kis-Csatorna (Kis-Canal) névvel jelölték, (néhány kataszteri térképen a Horgas ere, vagy Horgas Canal is előfordul), csak a XX. századra állandósult a vízfolyás teljes hosszában a (Kis-)Séd név.
A Horgas-ér, mely korábban csak a pápai legelők felől folydogáló jelentéktelen kis mellékág volt, új szerepet kapott. Összekötve a közeli Tapolca-patak felső szakaszával, (a csaknem sík területen szinte alig van vízválasztó a patakok között) - árapasztóként funkcionált, a Tapolca nagyobb vizeit vezette le (Pápa belvárosát védendő) a Kis-Sédbe.
A patak felső szakasza sokáig ősállapotú volt, csak Pápakovácsinál találunk rövidebb szakaszon mederrendezésre utaló nyomokat. Az alsó szakasz viszont Mihályházától már az átterelés, és a Marcal első szabályozása idején csatornázott volt, itt ugyanis Mezőlak, Acsád, Szélmezőpuszta határaiban korábban kiterjedt mocsárvilág terült el, melynek lecsapolását már az 1800-as évek elején megkezdték a környékbeli földbirtokosok.
Az első, teljesebb körű szabályozás idejéről nincs adat. Utoljára a Marcal-völgy meliorációs munkálataihoz kapcsolódóan rendezték (1981-84 között), itt főként az alsó szakasz volt érintett. A medret jelentősen mélyítették és bővítették, (összetett szelvény kialakításával), hogy be tudja fogadni a talajcsőhálózat által szállított vizet, de így is többfelé átemelő szivattyúk építésére volt szükség. A termelőszövetkezetek szétbomlásával mára a talajcsőhálózat és a szivattyúk tönkrementek.

A Kis-Séd (mint annyi más bakonyaljai patak) életében a következő nagy változást a mélyművelésű szén- és bauxitbányászat érdekében végzett karsztvízszint-süllyesztés okozta. A nyirádi, ajkai (és kisebb részben a fenyőfői, ugodi) bányaterületek közelében nagy mennyiségű vizet termeltek ki a hegységből, ennek hatására a karsztforrások hozamcsökkenése, majd 1968 környékén teljes elapadásuk következett be. A forrásvidék medrei így nagyrészt időszakossá, vagy szárazzá váltak, és ez az időszakosság volt jellemző a Kis-Séd teljes szakaszára, mely így szinte már csak Pápa szennyvizét szállította. A meliorációs befogadó funkció miatt kiszélesített mederben az érkező kevés, szennyezett víz burjánzó növényzetet nevelt, és a Marcal vízrendszerében az egyik legrosszabb vízminőségi és ökológiai állapotba került a patak.
A szomszédos, egykori befogadó, a bővizű Tapolca még szomorúbb sorsra jutott: teljesen elveszítette vizét, így a Pápán átvezető medret gyakorlatilag megszüntették, a város alsó határában be is szántották a helyét. Pápa másik, kisebb, főként rétegforrásokból táplálkozó, így a karsztvízszint-süllyesztést úgy-ahogy túlélt vízfolyása, a Bakony-ér befogadója egykor szintén a Tapolca volt, most azonban egy mederátkötéssel a város alatt a Kis-Sédbe vezették át. Így az alsó szakasz kapott - bár csekély mennyiségű - vizet a Bakonyérből, illetve vízgyűjtője bővült ezáltal.

A bakonyi bányák 1990 utáni sorozatos bezárásával a vízkiemelés a korábbi mennyiség töredékére csökkent, már csak néhány még működő bányában és ivóvíz céljára szivattyúznak karsztvizet. Így 1994-től megindulhatott a Bakony karsztvízszintjének emelkedése, regenerációja. A 2010-es csapadékos év újabb lendületet adott a folyamatnak, így 2010-ben az Attyapuszta környéki források egy része visszatért, és a Gyulamajori-patak, illetve a Kalapács-ér is szállít vizet. Így ma a patak vízhozama közelíti az 1960 előtti értéket. Mivel Tapolcafőn is életre keltek a Tapolca forrásai (bár jelenleg még az eredeti hozam töredékével), viszont a Pápa felé vezető és a várost átszelő meder már nincsen meg, ezért az egykori árapasztón, a Horgas-éren keresztül a Kis-Sédbe vezették át a tapolcafői források vizét. Így a Kis-Séd napjainkban egykori befogadója, a Tapolca vizét is szállítja - alsó szakaszán már a Bakony-érét is - így a Marcal egyik legnagyobb hozamú mellékága lett.

Jelenkor, vízrajz, leírás
A Kis-Séd Pápakovácsitól nyugatra ered, Attyapuszta környékén, a Bakony hegylábának peremén. Itt a táj már alacsony, alig 220-230 m fölé emelkednek a dombhátak. A forrásvidék változatos, erdők, legelők, több kisebb tanya, karámok és fogadók találhatók, nagyrészt elkerített magánterületek.
2 fő forráság különíthető el:
- a déli ág Ganna határából indul, nem messze egy bekerített rádióállomástól. Az itt átvezető földút áteresze felett a szántóföldön 2010 nyarán nagyméretű vízállás volt, folyásnyomokkal (talán visszatérő, időszakos karsztforrás...?). Az áteresztől lefelé vezető kis árok bozóttal benőtt és nagyrészt száraz volt. Pár 100 m-rel lejjebb voltak régen források, ezek jelenlegi állapota még nincs felderítve.
- az északi ág (Asszonykai-patak) egyik forrása a déli ág kezdetétől nem messze északra fakad, majd néhány kisebb ér, és a védett Attyapusztai-lápréten feltörő Asszonykai-kút vizével gazdagodva ér a major közelébe, ahol néhány kisebb tavat (lóitató?) táplál. Itt, Attyapuszta központjában található a kármelita szerzetesek rendháza (zarándokhely). A rendház közelében fakadt egykor a bővizű, langyos forrás, melynek vizét hajdan kis tóvá duzzasztották és malmot hajtott. A forrás mai sorsáról még nincs információ. A rendház szomszédságában található az Idősek otthonának épületegyüttese is.

A lovardák és karámok, majorok után réteken át érkezünk Pápakovácsira, és az első közúti hídhoz (lásd a képen), majd nagyrészt fákkal, bokrokkal benőtt mederben teszi meg útját a patak a nádasokkal övezett nórápi halastóig (völgyzárógátas tározó).
A halastótól kezdődően már szabályozottabb, egyenesítettebb a meder, bár még sokfelé borítják fák, Kéttornyúlak alatt azonban egyre inkább "napsütötte" a part, a torkolat felé haladva erősödik a szabályozott jelleg, mellékét a partélig kifutó szántóföldek borítják, fasor csak elvétve található a bal parton.
Az utóbbi években megnövekedett vízhozamnak köszönhetően kedvezően megváltozott a patak képe: a korábbi, náddal és vízinövényekkel teljesen benőtt mederben az erősebb sodrás hatására végre látható szabad víztükör. A rézsűben ma is sokfelé nő a nád, a partok rendszerint füvesek, vagy gyomosak.
Torkolata - a közelmúltban elkövetett kisebb áthelyezés után - a Marcal Nemesgörzsöny-Egyházaskesző közti hídjától 340 m-re felfelé található.

Főbb mellékvizei:

Gyulamajori-patak:
A Kis-Séd felső szakaszának mellékága, 8,4 km hosszú. A Bakony nyugati nyúlványain ered néhány kisebb, időszakos ágból. Felső szakasza jelenleg nagyon csekély vizű, hozama csak a Kalapács-érrel való találkozás után növekszik meg jelentősebben. A Bóta-kői mészkőbánya után a védett Tapolcafői-láprétet érinti.

Kalapács-ér:
A Gyulamajori-patak mellékága, azonban jelenleg jóval bővebb vizű annál. A Bakony nyúlványairól érkezik, több kisebb forrás gazdagítja vizét. A Dilló-kút közelében egy kis völgyzárógátas tavat táplál.
Egy 1800-as években készült kataszteri térkép Szekérmetesi-folyónak írja. Két országúti hídja közül a felső mellett a Hagymási-csárda, az alsónál a vize által hajtott Községi-malom állt.

Horgas-ér:
Egykor a Tapolcafő melletti rétek vizeit vezette el, bár nem kizárt, hogy lehettek kisebb karsztos forrásai. Az 1800-as évektől felső szakaszát összekötötték a Tapolca medrével, hogy annak vízjárását szabályozni tudják, az esetleges nagyvizek Kis-Sédbe történő átvezetésével. Hossza kb. 5,3 km. A Tapolca forrásainak 1968-as kiapadása után elvesztette funkcióját. A források 2010-es visszatértével napjainkban a Tapolca vizét vezeti át állandó jelleggel a Kis-Sédbe.

Tapolca patak
Külön oldalon...!

Pápai-Bakony-ér
Külön oldalon...!