A Marcal folyó honlapja - Eredettől torkolatig

Eredettől torkolatig - végig a folyó mentén

Ötödik rész: Merseváttól Marcaltőig

Folyómenti vándorlásunkat a celldömölki vasúti hidat elhagyva folytatjuk. Szántóföldek között haladunk, a partot bal felől fasor kíséri, néhol a dús növényzetű hullámtérben, a víz szélénél is fák nőnek, árnyékot tartva a víztükör fölé.
Készült néhány kép erről a szakaszról is, 2011. tavaszán és nyarán, ekkor még tartottak a felsőbb szakaszon a vörösiszap-katasztrófa miatti kotrási munkálatok, ezért a víz vöröses színeződésű, amint a képeken is látszik:

Mersevát
Elhagyva a jobbról befolyó Hunyor-patak torkolatát, a parti füves úton haladva hamarosan Mersevátra érkezünk, mely majdnem pontosan a folyó útjának felén helyezkedik el, az 52. folyamkilométernél. A falu a történeti Marcal-völgy legfontosabb átkelőhelye volt. Már messziről látszik a Celldömölk-Pápa főút forgalmas hídja.

A mai település a 19. század végén jött létre Merse és Belsővat egyesítésével. Jelenleg a Marcal bal partján álló Merse a központ, míg a jobb parton megbúvó kicsiny Belsővat mindössze egyetlen utcácskából áll.
A falu határából több helyen kerültek elő régészeti leletek, bizonyítva azt, hogy a terület már az őskortól kezdve lakott hely volt. A "Celli úton aluli" dűlő területéről, a mai futballpálya mögötti részről őskori cseréptöredékek kerültek elő, a falutól nyugatra eső Hímes-kő helyén egykor nagy kiterjedésű őskori telep, földvár volt, melynek kora a rézkor és a bronzkor első fele körüli időkre eshetett. A mersei és a külsővati római kori leletek bizonyítják, hogy a Marcal mentén is voltak római települések.
A község első írásos említése 1252-ből származik, neve a Merse családra utal.
A két megye határán, a Marcal fontos átkelője mellett fekvő falut kisnemesek birtokolták, és vámszedő hely is volt. Nemesi családjai közül a Hosszútóthy, Káldy, Szegedy, és Vidos családok említhetők meg.
A török időkben többször is hódolásra kényszerültek, de 1648-ban visszautasították az adófizetést, elszegényedett állapotukra hivatkozva. A török portyázásokra emlékeztet a határban fekvő "Iccés-rét" is. A legenda szerint itt van elásva bivalybőrbe varrva a menekülő törökök kincse. Az arany minden hetedik évben feljön a felszínhez közel, ilyenkor lehetne a legkönnyebben kiásni, de mihelyt valaki megszólal, az arany ismét a mélybe süllyed vissza, - újabb 7 évre.
A falutól délnyugatra volt egykor Hímeskő, köznemesek által birtokolt helység, mely a török idők során elpusztult.
1708-ban Kisfaludy György kuruc brigadéros táborozott itt, az átkelőt felügyelve. Mersén született, 1805-ben Vidos József, későbbi nemzetőr ezredes, kormánybiztos, akinek földi maradványait a falu határában álló kriptában helyezték el.
Az 1809-es francia hadjárat emlékét a Marcal átkelőjének védelmére épített "Sánc" őrzi.

A Marcal árterének részlete, régi mederszakasz (2005)

Marcal, a merseváti híd alatt 2008 őszén

Külsővat
A merseváti hidat és vízmércét elhagyva rétek, legelők között haladunk tovább. A jobb parton nyárfasor mögött a szép fekvésű, hangulatos merseváti Tőzeg-tó rejtőzik, mely kedvelt horgászhely. Mögöttük, kicsit magasabban Külsővat tornyai emelkednek a fák fölé.

A község területe az őskortól kezdve szinte folyamatosan lakott volt. Első említése egy vatikáni iratban 1438-as keltezésű. 1488-ban még a Johannes de Wath család birtokolta, majd a Hosszutótiak szerezték meg. 1551-től Egyházas Vat néven említik az írások, utalva ezzel egykori templomára, mely a mostani templom helyén állt. A török időkben sem néptelenedett el teljesen, bár a támadásoktól az itteni lakók sem menekülhettek meg.
Főbb nevezetességei az 1488-ban épült római katolikus templom, amely mellett a premontrei női szerzetesrend háza áll; az 1902-es évben emelt evangélikus templom; valamint a helytörténeti gyűjtemény.

A külsővati katolikus templom belülről (2008)

Útmenti kápolna a külsővati határban (2008)

Külsővat határában hangulatos, kellemes tájon vezet utunk, Kemenesalja és a Bakonyalja lankái között, a rétekkel, legelőkkel, megművelt területekkel, fasorokkal ékes Marcal-menti rónán. A folyó itt egyre inkább keleti irányt vesz fel, partjait természetközeli növényzet és sok helyen fák, bokrok szegélyezik, néhol szép, idősebb fasor kíséri.
Külsővattal szemben érjük el a Kemenesalja felől becsatlakozó Cinca patak torkolatát.

Marcal-parti részlet, Mersevát alatt (2006)

Marcal-parti részlet, Mersevát alatt (2010)

Marcal-parti részlet, Külsővat határában (2010)

Mintha véget érne a folyó... Hordalékból épült torlasz (2010)

Vízparti részlet Külsővat határában (2010)

Kemenesmagasi
A Vas megyei oldalon, a Kemeneshát (Cser) itt már síkságba simuló, erdőborította lankái alatt fekszik a következő Marcal-menti falu, Kemenesmagasi.

A mai település két falu, Nemesmagasi és Pórmagasi egyesüléséből keletkezett 1906-ban. Az írásos emlékek szerint azonban eredetileg egy település lehetett (Mogos - 1331; Magassi - 1353), mely a 14. században válhatott külön. A főként kisnemesek által lakott részből lett Alsó- vagy Nemesmagasi. A másik, a bakonybéli apátság kezébe került rész neve tulajdonosai miatt változott meg (Apathfolde - 1433; Apathy Magassy - 1447), később elhelyezkedése, illetve lakosai alapján kapta a Felső- és Pórmagasi elnevezést.
Pórmagasit a bencések a Garai és a Magassy családoknak adták bérbe, később az Esterházyak pápai uradalmának lett része.
Nemesmagasit - nevéhez hűen - valóban nemesek lakták, 1754-ben már 52 nemest írtak össze. (Berzsenyi, Guoth, Győrffy, Illés, Magassy, Mesterházy és a Smidéliusz családok). Ennek köszönhető, hogy a faluban már 1848 előtt kaszinó működött.
Nevezetesebb épületei: a 15 században épült, és 1900 körül neogótikus stílusban átalakított római katolikus templom, az 1784-ből származó evangélikus templom, és a Tulok-kúria, melyben jelenleg óvoda működik.

Marcalgergelyi, Vinár, Szergény
A Cinca torkolata alatt, Kemenesmagasi határában, az egykori szeszélyesen kanyargó folyómedrek által átjárt ártér ma is gyönyörű, facsoportos lápréteket őriz. Továbbhaladva a parton, jobb felől egy erdős-ligetes részt hagyunk magunk mögött, és már feltűnik a távolban a Szergény-Vinár közúti híd. Előtte azonban még jobb felől, az ártéren túl emelkedő kis dombon Marcalgergelyi következik.

A település eredeti, rövidebb neve: Gergelyi, XII. századi eredetű, a Gergely keresztnévből származik. A falu első említése egy 1343-as oklevélben található. A XVI. században egy időre elnéptelenedett, de a XVII. században újratelepült. Ekkortól lakóinak többsége evangélikus. Templomuk 1783-ban épült, 1910-ben átépítették. Tornya 52 méter magas. Három harangjának egyike acélharang, II. Vilmos német császár ajándéka.

Őszi táj Külsővat és Marcalgergelyi között (2008)

Marcalgergelyi, evangélikus templom (2008)

Marcalgergelyi, részlet az evangélikus templommal (2008)

Marcalgergelyi, polgármesteri hivatal (2008)

A Vinár-Szergény közötti hídhoz érve az eddig kelet felé tartó Marcal északkeleti irányba fordul. Itt a folyó nyílt területen halad útján, a két falu közötti széles rónaság szegélyezi.

Marcal, a Vinár-Szergény közút hídja előtt (2008)

A Vinár-Szergény híd, Vinár felé tekintve (2008)

A Vinár-Szergény híd, Szergény felé tekintve (2008)

Marcal, a Vinár-Szergény közút hídja után (2008)

Marcalgergelyitől alig több, mint fél km-re lejjebb fekszik Vinár.

1237-ben Huinár, 1324-ben Vynár néven említik a korabeli dokumentumok. Neve a szláv "vin" azaz bor, "vinár" bortermelő szóból ered. Nevéből arra lehet következtetni, hogy területén a középkorban szőlőműveléssel foglalkoztak. Birtokának nagy része a Sitkei családé volt. A török időben közel 150 évig lakatlanná vált. A XVII. században az Esterházyak Ugod váruk pusztájaként tartották számon.
Az 1700-as években telepítették be újra, 1719-ben mentességet engedélyeztek a letelepedőknek, 1725-ben alapították katolikus iskoláját.
1785-ben már 209 lakosa volt, a lakosság nagyobb része gazdasági cselédként és mezőgazdasági munkásként dolgozott.

A Vas megyi oldalon nem messze Szergény falut találjuk.

A falutól délnyugatra, a Marcal mentén található vizenyős terepből kiemelkedő száraz területről, a Szergényi-dombról jellegtelen őskori leletek kerültek a Savaria Múzeumba. Ugyanitt római kori településre (villára?) utaló edénytöredékeket is begyűjtöttek. A másik ilyen korú telepnyomról a községtől északnyugatra eső Taksi-dűlő, illetve Kőfejtő részről tudunk, ahol a kőből kirakott római kori forrásfoglalás ma is látható.
A helység melletti révátkelőről már Károly Róbert király egy 1323-ban kelt oklevelében említés történt, a környéken elterülő kisnemesi birtokokat 1373-ban Nyéki Lőrinc fiai kapták meg. A falu neve először 1408-ban bukkan fel az iratokban, Zergyn néven. A 15. században a Garay család volt a birtokosa (a somlói váruradalom részeként), 1434-ben pedig már Kanizsai Lászlót említik tulajdonosként. Az uradalom sorsát osztva több birtokos kezén ment keresztül, 1495-ben Bakócz Tamás esztergomi érsek lett a földesura.
A 16. században Ugod várának tartozéka volt. I. Ferdinánd 1528-ban adományozta Várallyai Horváth Jánosnak. Később birtokosai voltak a Nádasdyak, Balassák, majd az Erdődieké lett a jánosházai uradalom részeként.
A törökök 1549-től hódoltatták, de folyamatosan csak Pápa eleste után adóztak.
A 18. században jelentős számú zsidó kereskedő, kisiparos és bérlő telepedett itt le.
A település határában, a Marcalon egykor hajórév is működött a túlparton fekvő Vinárra.
Nevezetesebb épületei az evangélikus templom, és a Geist család által építtetett kúria.

Érdekes részlete a tájnak a Kemenesmagasi felé eső határrészen emelkedő alacsony dombcsoport, mely észrevehetően elkülönül a környező síkságtól. Ezek vulkanikus eredetűek, anyaguk bazalttufa. A lágy vonalú kis halmok tetejét részben erdők fedik, és egy - ma már felhagyott - kőbánya is található egyikük fennsíkján.

Szergény, Geist-kúria (Polgármesteri Hivatal) (2008)

Továbbhaladva a folyó mellett, a partok jellege itt megváltozik, a híd után, kicsit távolabb még vannak fák, de a Bakony felől érkező Hajagos torkolatának környékétől ritkulnak a lombok, és a nagyvízi medret mindkét oldalon sűrű nád növi be, melyet csak helyenként szakítanak meg a horgászhelyekre bevezető kis ösvények. A szántóföldek - főként a Vas megyei oldalon - egészen a parton vezető füves útig érnek, a Veszprém megyei oldal viszont alacsonyabb fekvésű, így ott helyenként ma is vizenyősebb rétek vannak. A lassan folydogáló vízben hínár hajladozik szelíden, kétoldalt falat képez a sűrű nád. Később újra gyarapodnak a fák, és elhagyva a Bittva beömlésének a nád és bozót által teljesen elrejtett helyét, hangulatos, árnyékos vízpartokon pihenhet meg a nyári, forró mezőkön elfáradt vándor (már ahol megközelíthető a víz a néhol hozzá vezető ösvényeken).

Marcal-part, Szergény-Vinár alatt (2008, november)

Marcal-part, Szergény-Vinár alatt (2008)

Marcal, Kemeneshőgyész-Békás határában (2008)

Őszi munkák... Kemeneshőgyész határában (2008)

Marcal, Kemeneshőgyész-Békás határában (2010)

Marcal-part vidéke, Kemeneshőgyész-Békás határában (2008)

Mihályháza
Kicsit távolabb, a Veszprém megyei oldalon Mihályháza község következik.

Neve 1488-ban bukkan fel " Myhalhaza" alakban, amikor részben Nádasdi Imre tulajdona, részben kuriális nemesek, királyi vadászok birtoka volt. Az XV. században vált ki az egykori Nádasd területéből.
A reformáció kezdetére nincs adatunk, de a jelenlegi református templom már 1652-ben állt, amit később renováltak. Ez időkből maradt fenn egy harang, melyet a török és később a labanc harcok idején a Marcal iszapjába rejtettek. 1708-ban, amikor a németek felégették a falut, egyedül a templom maradt épségben. A harang így átvészelt sok véres történelmi vihart, de 1866-ben egy tűzvészben elolvadt...

A Bittva torkolata után hamarosan Békás határába érkezünk.

Történetéről nem sok információt találtam. Nevét feltehetően az ősi időkben még szétterülő mocsarakat képező Bittva mellékéről kapta. A falu a középkorban a Békási család birtoka, a XVIII. században rajtuk kívül még az Eszterházy, Sándor és Tallián családok birtokolják. 1935-ben Vécsey Tamás a legnagyobb birtokosa 895 katasztrális holddal. Római katolikus iskolája 1773-ban már működött.

Békás után, a Bittva torkolatát követően ismét északi irányt vesz a folyó, és a jobb part mentén, az egykori mocsaras ártéren napjainkban is tőzeget bányásznak.

Nemsokára megérkezünk a Békás felől Kemeneshőgyészre vezető közút hídjához.

A Marcal a kemeneshőgyészi híd felett (2008)

Kemeneshőgyész

Kemeneshőgyész nevét 1272-ben említette először oklevél. 1290-ben Erzsébet királyné adománylevele említette a falu nevét "Hyulgyz iuxta fluw. Marchal" néven. 1910-ben 1296 magyar lakosa volt. Ebből 328 római katolikus, 924 evangélikus, 40 izraelita volt. A 20. század elején Vas vármegye Celldömölki járásához tartozott. 1950-től tartozik Veszprém megyéhez.
Nevezetesebb épületei a katolikus és evangélikus templom, valamint a Radó-kastély.

Kemeneshőgyész, evangélikus templom (2008)

A kemeneshőgyészi híd után következik a Marcal egyik legvadregényesebb, a Természet által szinte teljesen visszahódított szakasza, mely mintegy 7 km-en keresztül, az egyházaskeszői hídig tart. A partokat, hullámteret fák borítják, mely a jobb oldalon nehezen áthatolható, néhol felszakadozó "őserdővé" szélesedik, míg a bal parton többé-kevésbé összefüggő fasor szegélyezi a vizet. A lombok helyenként átérnek a víz felett, szinte feledtetik, hogy bizony itt is csatornázott a meder.
Mivel ezen a részen a Marcal mellett - ahol változóan vannak szántóföldek és rétek - rendszerint nem vezet járható út, egyelőre fényképeim sincsenek erről a szakaszról, de rövidesen igyekszem pótolni ezt a hiányosságot.

Nagyacsád

Nagyacsád a Veszprém megyei oldalon, a Kis-Séd mentén fekszik. A helység neve a XI-XIII. században gyakori Acsa magyar személynévből származik. Terra Achad néven 1332-ben említi először írás. Az itt talált leletek közül említésre méltó egy késő bronzkori kőbalta és egy római kori mészkő torzó. A középkori falu feltehetően a mai település helyén volt. Malomiparát 1406-ban már említik: komoly konkurenciát jelentett a híres pápai Tízes-malomnak. 1488-ban öt egytelkes nemesi család birtokolta.
A falu lakói - Pápa környékére jellemzően - nagyrészt reformátusok. Református temploma késő barokk, 1782-ben épült. A XIX században romantikus stílusban átalakították.

Határában régebben tőzeget bányásztak, ma tavak vannak a helyén, melyek visszaidézik az egykori vízivilág hangulatát. A több vízfelületből álló tórendszer kedvelt horgászhely.

Magyargencs

Régi idők óta lakott hely, de hiteles történelmi adatok azonban csak a XIII. század környékéről vannak. Nevét először egy 1268-as oklevélben említik meg Gencs, Gench, Guench neveken, úgy emlékeznek meg róla, mint a pápóci prépostság és ágostonos-paulinus perjelség birtokáról. Hajdanában a feneketlen ingovány és mocsárvilág természetes védelmül szolgált a tatár-török dúlástól az 1848-49. évi szabadságharcig. Egy feljegyzés szerint az itteni erdőben pihent meg Napóleon híres serege, majd Pápa felé haladva sok lovas elmerült a Marcal ingoványaiban.
A falu nemeseké és vasvári jobbágyoké volt. Először a Héder-család és annak leszármazói, a Kőcsky-család volt a földesura. A prépostságnak a Nádasd-nembeli gersei Pethő Margit adományozta, később a Károlyi-, Hertelendy-, Gömbös-, Kisfaludy-családok birtokolták, majd egyházi birtok lett.
A Magyargencs nevet az 1700-as évektől viseli. Hajdan még Vas megyéhez tartozott, 1951-ben került Veszprém megyébe. Az akkori népszámlálási adatok még 1460 főről tesznek említést, jelenleg 660 fő lakosa van.
A faluban több hangulatos nemesi kúria is található.

Nemesgörzsöny

A község 1940-ig két részből állt: Alsó- és Felsőgörzsönyből, melyek Veszprémgörzsöny néven egyesültek, majd 1942-ben nemesi előnevet kapott.
Alsógörzsönyt forrásmunkák 1346-ban említik először Gursun néven, későbbiekben Egyházasgersen és Alsógersen névváltozatokban fordul elő. Ebben az évben 5 egytelkes nemest és 2 jobbágycsaládot említenek a dokumentumok. Nemesi falu, zsellérek csak a XVIII. századtól telepedtek le.
Felsőgörzsönyről 1433-ból található írásos emlék, ekkor népességét egy telkes, kúriás nemesek alkották. 1531-ben a törökök felégették. 1665-ben külön török bírája volt a községnek.
Meg kell említeni az Alsógörzsöny határában álló Királyfölde nevű elpusztult falut is, mely a pápai várhoz tartozott. A törökök ugyan felégették, de 1566 és 1863 között ismét említik.
A falu lakói főképpen reformátusok voltak. 1536-ban már protestáns tanító dolgozik a faluban az egyházi oktatás egészen a kommunista hatalomátvételig, az iskolák államosításáig működött. A 2007/08-as tanévtől ismét egyházi fenntartásba kerültek az intézmények.
A lakosság búzát, kukoricát, borsót, kendert termelt. A XIX.-XX. században sokan vállaltak munkát a környék uradalmaiban, az Eszterházy család és a győri püspök birtokán.

A falu büszkesége volt a melegvizű Tapolca-patak, amely egykor a községben 2 vízimalmot hajtott. A patak vize elapadt a bauxitbányák karsztvízszint-süllyesztése miatt, jelenleg csak egy gyomos árok emlékeztet a szebb időkre.

Nemesgörzsöny, alsó református templom (2008)

A nemesgörzsönyi malom a kiszáradt Tapolca-patak partján (2008)

Elhagyva a Kis-Séd torkolatát, nemsoká a Nemesgörzsöny-Egyházaskesző hídhoz érünk. A Marcal további útja sem kevésbé hangulatos: sűrű fasor kíséri - főként jobb felől - egészen a marcaltői vasúti hídig.

Későőszi reggel a Marcalnál (Egyházaskesző, 2008, november)

A Nemesgörzsöny-Egyházaskesző híd előtt (2008, november)

A Nemesgörzsöny-Egyházaskesző híd előtt (2010)

Nemesgörzsönyről a híd feléNemesgörzsönyről a híd felé (2008, november)

Nemesgörzsöny-Egyházaskesző híd (2008, november)

A Nemesgörzsöny-Egyházaskesző híd után (2008, november)

A Nemesgörzsöny-Egyházaskesző híd után (2010)

Távolban a marcaltői vasúti híd (2008, november)

Az egyházaskeszői hídtól a falu felé tekintve (2008, november)

A bal parton nem meszze a hídtól található Egyházaskesző.

Neve az ótörök eredetű Keszi törzsnévből származik, s mivel egyházas, templomos hely volt, ezért kapta az "Egyházas-" előnevet. Első okleveles említése 1361-ből származik, Várkeszővel együtt. A győri püspökség tulajdona volt, a keszői várhoz tartozott. A földművelésen kívül kosárfonással, kenderfonással és szövéssel is foglalkoztak. Római katolikus temploma késő barokk stílusban épült 1782-ben. Műemléke még a templom mögötti parkban lévő Szentháromság-szobor, melyet 1896-ban ezredévi emlékül a teljes Szentháromság tiszteletére állítottak. A településen több népi műemlékház volt, de mára alig maradt meg néhány belőle. Ilyen például a Kossuth u. 91. sz. alatti, mely fésűs beépítésű ház, homlokzata oromzatos, 1892-es évszámjelzéssel.
A község határában van a dunántúli bazaltvulkáni sorozat legészakibb előfordulása, de itt a kőzet (bazalttufa) már nem alkot kiemelkedéseket, hanem a felszín alatt fekszik. Régeben sok magánkőfejtőt létesítettek, a XX. század elején még tizenötöt tartottak számon. A kőbányászás mellett fő foglalkozási ág volt a szénégetés.
A községi tanácsok megalakulásáig Vas megyéhez, a celldömölki járáshoz tartozott. Veszprém megyéhez - a pápai járáshoz - 1954-ben csatolták.

Reggel Egyházaskesző, katolikus templom (2008, november)

Egyházaskesző, Vasút utca (2008, november)

Tovább folytatva utunkat, hamarosan Marcaltő községbe jutunk.

Első okleveles említése 1380-ból származik, de ennél jóval korábbi település. Neve arra utal, hogy a Marcal egykor itt ömlött a Rábába. A falu négy vármegye: Győr, Sopron, Vas és Veszprém találkozásánál feküdt. 1402-ben hetivásár tartására kapott jogot. Évszázadokon át a Gutkeled nemzetségbeli családok birtokolják. Először a Marcaltőieké, 1645-ös kihalásukig, majd az Amadék kapták meg adományul a királytól. 1902-től 1945-ig az Esterházyaké volt. A Marcaltőiek régi kastélyát 1551-ben említi okirat. Több malmot birtokolt a család, és révátkelő is volt itt. Az Amadé család új kastélyt építtetett, az ő nevükhőz fűződik a Marcal első szabályozása is. A fejlődő település a XVIII. századtól a XIX. század közepéig mezővárosi rangot viselt.
1849. június 27-én a Marcaltő és Ihász között zajlott le a szabadságharc ihászi ütközete: Kmety György tábornok honvédei hősiesen küzdöttek a császári csapatok ellen. Az egyetlen Veszprém megyei csata helyszínét emlékoszlop őrzi. Ihász ősi település, Marcaltőhöz tartozik, a folyó átellenes oldalán, mintegy 6 km-re keletre helyezkedik el.

Marcaltő előtt, távolban a vasúti híd (2008, november)

A marcaltői vasúti hídtól az országút hídjáig terjedő szakasz ismét "napsütötte" táj, csak pár fa árnyékolja az egyébként szántók által kísért, nádas-füves partokat.

A Marcaltő-Farkasdpusztai út hídja felett (2008, november)

A Marcaltő-Farkasdpusztai betonút hídja (2008, november)

A Marcaltő-Farkasdpusztai betonút hídja alatt (2008, november)

Tájkép Marcaltő határában (2008, november)

A marcaltői híd után ismét vadregényes szakasz következik, erdők közé ér a folyó, a meder és a víztükör láthatóan szélesedik. A hullámtér szinte végig bozótos erdő. Bal felől a Rába közelít, míg a közeli Malomsoknál alig fél km választja el majdani befogadójától. Itt kezdődik a Marcal alsó szakasza, melyet következő, utolsó előtti albumunk kísér végig.